2012. augusztus 14.

“Szeretnénk, ha a teljes magyar zeneoktatás megújulhatna”

Az eredeti cikk itt található:

“Szeretnénk, ha a teljes magyar zeneoktatás megújulhatna”

Írta: Vecsés Hírek • 2012. augusztus 14. kedd

Szimfónia Program néven elkezdődött a híres venezuelai zenekar-pedagógiai módszer magyar változatának kidolgozása, ősszel pedig már meg is kezdenék pilot-jelleggel a gyakorlati oktatást a monori cigány telepen.
Az alapítvány munkáját a Pest megyei település önkormányzata, a helyben dolgozó szociális munkásokat összefogó szervezetek és a cigánypasztorációban nagy tapasztalattal rendelkező Hoffer József jezsuita atya is támogatja.
Az El Sistema koncepciója szerint a zenekarba belépéshez nem szükséges biztos hangszeres tudás, az a lényeg, hogy az együtt zenélő gyerekek segítsenek egymásnak. Az összetartó közösség megteremtése, az egymás iránti figyelem fejlesztése, a csoportmunka és a közös öröm áll a program homlokterében, mely egyben fegyelemre tanítja a gyerekeket és növeli az önbecsülésüket. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendszer sok százezer olyan venezuelai gyermek számára kínál ingyenes és intenzív zenei képzést, akiknek többsége nagyon szegény környezetből származik. A program neveltjei közül került ki többek között a 31 esztendős Gustavo Dudamel, a Los Angeles-i Filharmonikusok zenei igazgatója, aki az alábbi fotón Caracas szegénynegyedében vezényli tömegek előtt az El Sistema csúcsegyüttesét, a Simón Bolívar ifjúsági zenekart.

Az El Sistema és a magyar zeneiskolai rendszer lehetséges kapcsolódási pontjairól, valamint a Symphonia Alapítvány irányításával elsőként elinduló monori kísérletről kérdeztük a folyamat egyik fő motorját, Kupper András parlamenti képviselőt.

- Miért éppen Monort választották a pilot-projekt helyszínéül? 
- Olyan helyszínt kell választani, ahol egyrészt megvan a probléma, másrészt van helyben tapasztalat a konfliktusok kezelésére, harmadrészt van esély a zeneoktatás bevezetésére. A monori projekt előnye az lehet, hogy itt a sport révén, egy cigány futballista segítségével megindult már egy olyan program, ami legalábbis a fiú gyermekeknek megadja a közösségi élményt, megtanítja őket küzdeni a célokért, együttműködni másokkal. Itt ráadásul megvan annak az esélye, hogy elegendő zenetanárt is találunk a környéken.

- Mi lesz a projektben a Jezsuita Roma Szakkollégium ill. a Máltai Szeretetszolgálat szerepe, és hogyan tervezik bevonni a monori “helyi erőket”? 
 - Egy közösség életébe kívülről sokkal nehezebb beavatkozni, mint ott, ahol már ugyanezzel a céllal megindult egy hasonló folyamat, még ha más eszközökkel is. Itt már létrejöttek azok a közösségek, amelyekre mi is építhetünk. Mindazon szervezetekkel, akiknek van tapasztalatuk a felzárkóztatásban, az integrációban a roma pasztorációban, azokkal szívesen dolgozunk együtt. Minden közösséghez az ő környezetüknek, az ő sajátosságaiknak megfelelő megoldást kell tudni nyújtani. A helyieknek, a tapasztalattal rendelkezőknek az a szerepe, hogy segítsenek megtalálni a legoptimálisabb utat a gyerekek lelkéhez.

- Lehet-e már tudni, hogy a monori mellett mely iskolákra terjedhet ki a program első körben? 
- Több hátrányos helyzetű régióból kerestek már meg bennünket, Borsodból három település is jelentkezett, de szeretnének csatlakozni Baranyából és Fejér megyéből is iskolák.

 - Mi a Szimfónia Program viszonya a kárpát-medencei (zenekar)pedagógiai mintákhoz? Kedvelt példája Erdélyből a szentegyházi “Fili“, de mintha az itthon működő sikeres ifjúsági zenekarokról kevés szó esett volna, pedig biztos volna mit ellesni tőlük is. 
 - Nem szűkítjük le a felhasználható minták körét a Kárpát-medencére. Eleve a venezuelai mintából építkezünk, és sok olyan módszer ismert a világon, amit mi is hasznosíthatunk, pl. a Suzuki- és az Orff-módszer. Az viszont, ami a magyar iskolákban, akár határainkon túl is megszületik, az a mi kultúránk része, az nemcsak földrajzilag, hanem lelkileg is közel áll hozzánk és azokhoz, akiket ez a program érint. Minden ponton, ahol valami különleges megszületik, van egy pedagógus, vagy egy szakmai műhely, és ezek csodákra képesek önmagukban is, mindenféle program nélkül már most is briliáns módszerekkel dolgoznak. Ezeket a gyöngyszemeket szeretnék egy szálra fűzni, és ezzel egy új, szélesebb kör számára elérhető programot alkotni. Hál’Istennek ilyen iskolákból, zenekarokból jócskán van határainkon belül és kívül is. Ezeket az energiákat fel kell kutatni, meg kell erősíteni, és egyesíteni kell a közös cél érdekében.

- Ha kifejezetten a roma zenei programokat tekintjük, akkor mint Önök előtt járó kezdeményezés adódik a Rajkó Zenekar és háttérintézményei, vagy a Snétberger Ferenc-féle roma zenei szakkollégium. Velük terveznek bármilyen formában együttműködni? 
 - A Rajkó kifejezetten a muzsikus cigány családok gyermekeire épít, ráadásul ott csak cigányok muzsikálnak, a Snétberger szakkollégium pedig tehetség-gondozásról szól. A mi programunk nem cigány-specifikus, és kifejezetten nem a tehetségek kiválasztásáról szól. Szükség van rájuk, tiszteljük a munkájukat, de amiről mi beszélünk az egyik másik terület.

- Nem titkolja, hogy a Szimfónia Program melletti személyes elkötelezettsége abból táplálkozik, hogy annak idején, mint zongorista növendék nem érte közösségi élmény a zenélés során. A Symphonia Alapítvány körül mégis többen vannak a zongoristák és zongoratanárok (Héra András, Mocsári Károly, Oravecz György, ifj. Suki András), mint a zenekar-pedagógiában – hangszerük folytán eleve - járatosabb vonós, fúvós vagy éppen ütős tanárok. Miért? 
- Személyes elkötelezettségem nem ebből táplálkozik. Sokkal árnyaltabb a kép. Az inkább csak egy momentum, egy tény, hogy a zongora magányos hangszer. Nincs ezzel semmi baj, zárkózott ember lévén elég sokáig jól elvagyok a zongorámmal kettesben. Az a fontos, hogy akik részt vesznek a programban, megértsék, hogy a közösségépítés, és a munkamegosztásban szerzett sikerélmény mekkora jelentőséggel bír. Az alapítványba bevonható mesterek és pedagógusok köre nyitott. Nyilván első lépésben azokat vontam be, akiknek az elhivatottságát, tudását, pedagógiai filozófiáját jól ismerem, sőt elismerem. Fokozatosan építjük fel a csapatot és a rendszert, mindig csak addig nyújtózkodva, ameddig a takarónk ér. Szeretném, ha minél többen tudnának a terveinkről, mert a hírünk nyomán olyan támogatók és emberi és szakmai szempontból méltó “harcostársak” bukkanhatnak fel, akikkel a program egyre közelebb kerülhet a sikeres kiteljesedéshez.

 - Lehet már tudni, kik lesznek a zenei és a pedagógia tartalom felelősei? 
 - Ez a kérdés most még korai. Felelősöket nem, inkább partnereket, tanácsadókat tudok felsorolni. A program alapját az alapítvány megbízásából Bogdán Zoltán készítette el, és rendszeresen megfordul nálunk az Ön által is említett zongoraművészek mellett Szászné Réger Judit, aki a Józsefvárosi Zeneiskola tanáraként a “nyolckerben” indított roma zenepedagógiai programot, valamint Szádeczky-Kardoss Géza, aki önkéntesként egy évet töltött Bolíviában zenetanárként.

- Gondoltak-e arra, hogy felkérjék a hazai ifjúsági együttesek menedzselésében járatos zenekarvezetőket, zeneiskola-igazgatókat? 
- Remélem, hogy a beszélgetésünkből világossá vált, hogy mindenkinek van helye a csapatban, aki hozzá tud és akar tenni a programhoz. Nyitottak vagyunk miden kapcsolatra, amely a program akár földrajzi, akár életkori kiterjesztését – gondolok itt az óvodás korra és a középiskolásokra – segítheti.

- Az előkészítő megbeszéléseken jelenlévő zenetanárok elsősorban a pedagógus-továbbképzés fontosságát és lehetőségeit firtatták. Milyen körből toborozzák a tanárokat – hiszen nemcsak új módszerekre nyitott zenetanárokra, hanem sajátos nevelési igényű gyerekek oktatásában tapasztalt fejlesztő pedagógusnak is kell lenni egyszemélyben -, és lesz-e a szimfónia-programban résztvevő tanárok számára speciális felkészítés? 
- Valóban fontos, ha nem a legfontosabb kérdés az, hogy a pedagógusoknak speciális konfliktushelyzetekre, egy új programra, mondhatnám, szinte attitűdváltásra kell felkészülniük. Már a projektjavaslatban is megfogalmaztuk, hogy ehhez továbbképzésre, a meglévő ismeretek fejlesztésére, működő minták tanulmányozására van szükség. Már az előkészítő szakaszban találtunk egy olyan civil szervezetet, amelyiknek például romakultúra témakörben  akkreditált képzési programja van. Ez egy fontos részterület. Alapvető azonban, hogy olyan kollégákra számítunk, akik teljes egészében képesek magukévá tenni ezt az integrációs filozófiát. Hogy egyszerűen fogalmazzak, azokkal tudunk csak együtt dolgozni, akik szívvel-lélekkel képviselik a célt, akik inkább misszióként, mint munkaként tekintenek erre a programra.

- Az egyik előkészítő megbeszélésen úgy fogalmazott, “nem zenét akarunk tanítani, a zene csak eszköz”. De a zenetanárokat, zenészeket, és nem roma szülőket talán mégis az érdekli legjobban, lesz-e átjárás a roma integrációt célzó szociális programból a zeneoktatás felé? Nem volna célszerű a zeneiskolai oktatásban csalódottak, vagy a magyar zenepedagógia megreformálásán fáradozók számára valóságos revelációval felérő programot a kezdetektől a roma integrációnál szélesebb körben exponálni? 
- Ugyanazon az előkészítő megbeszélésen az is felmerült, hogy érdemes volna zeneiskolai keretek között is megpróbálkozni a csoportos hangszeroktatással, méghozzá az európai hagyományokat is tiszteletben tartva, az egyéni órákkal kombinálva. Amiről eddig beszéltünk, az a “holnapi” feladat volt, a most feltett kérdés egy “holnaputáni” feladatról szól. Természetes a kérdés, és nyilvánvaló a válasz is. Szeretnénk, ha végső soron a teljes magyar zeneoktatás megújulhatna, de ezt kizárólag a korábban megszerzett tudás és az eddig elért eredmények megtartásával képzeljük el. Nagyon fontos azt is kiemelni, hogy nem a romákról van szó, vagy nem csak a romákról. A program a leszakadó rétegeknek nyit perspektívát. Rossz úton jár, aki azt gondolja, hogy csak a cigányok szorulnak a társadalom perifériájára. Ma, sajnos, sokkal többen élnek szegénységben, mint ahány roma él az országban, ráadásul nem minden roma él rosszul. Tehát a mélyszegénység, a felzárkóztatás, az integráció nem korlátozódik a romákra. Segíteni, beavatkozni ott kell, ahol a legnagyobb a baj. Ha Monoron megtettük az első lépést, folytathatjuk a munkát a zeneiskolai oktatás megújításával.


Forrás: Fidelio