Az eredeti cikk itt található:
“Szeretnénk, ha a teljes magyar zeneoktatás megújulhatna”
Írta: Vecsés Hírek • 2012. augusztus 14. kedd
Szimfónia Program néven elkezdődött a híres venezuelai
zenekar-pedagógiai módszer magyar változatának kidolgozása, ősszel pedig már
meg is kezdenék pilot-jelleggel a gyakorlati oktatást a monori cigány telepen.
Az alapítvány munkáját a Pest megyei település
önkormányzata, a helyben dolgozó szociális munkásokat összefogó szervezetek és
a cigánypasztorációban nagy tapasztalattal rendelkező Hoffer József jezsuita
atya is támogatja.
Az El Sistema koncepciója szerint a zenekarba belépéshez nem
szükséges biztos hangszeres tudás, az a lényeg, hogy az együtt zenélő gyerekek
segítsenek egymásnak. Az összetartó közösség megteremtése, az egymás iránti figyelem
fejlesztése, a csoportmunka és a közös öröm áll a program homlokterében, mely
egyben fegyelemre tanítja a gyerekeket és növeli az önbecsülésüket. A több mint
három évtizedes múltra visszatekintő rendszer sok százezer olyan venezuelai
gyermek számára kínál ingyenes és intenzív zenei képzést, akiknek többsége
nagyon szegény környezetből származik. A program neveltjei közül került ki
többek között a 31 esztendős Gustavo Dudamel, a Los Angeles-i Filharmonikusok
zenei igazgatója, aki az alábbi fotón Caracas szegénynegyedében vezényli
tömegek előtt az El Sistema csúcsegyüttesét, a Simón Bolívar ifjúsági zenekart.
Az El Sistema és a magyar zeneiskolai rendszer lehetséges
kapcsolódási pontjairól, valamint a Symphonia Alapítvány irányításával elsőként
elinduló monori kísérletről kérdeztük a folyamat egyik fő motorját, Kupper
András parlamenti képviselőt.
- Miért éppen Monort választották a pilot-projekt
helyszínéül?
- Olyan helyszínt kell választani, ahol egyrészt megvan a
probléma, másrészt van helyben tapasztalat a konfliktusok kezelésére,
harmadrészt van esély a zeneoktatás bevezetésére. A monori projekt előnye az
lehet, hogy itt a sport révén, egy cigány futballista segítségével megindult
már egy olyan program, ami legalábbis a fiú gyermekeknek megadja a közösségi
élményt, megtanítja őket küzdeni a célokért, együttműködni másokkal. Itt
ráadásul megvan annak az esélye, hogy elegendő zenetanárt is találunk a környéken.
- Mi lesz a projektben a Jezsuita Roma Szakkollégium ill. a
Máltai Szeretetszolgálat szerepe, és hogyan tervezik bevonni a monori “helyi
erőket”?
- Egy közösség
életébe kívülről sokkal nehezebb beavatkozni, mint ott, ahol már ugyanezzel a
céllal megindult egy hasonló folyamat, még ha más eszközökkel is. Itt már
létrejöttek azok a közösségek, amelyekre mi is építhetünk. Mindazon
szervezetekkel, akiknek van tapasztalatuk a felzárkóztatásban, az integrációban
a roma pasztorációban, azokkal szívesen dolgozunk együtt. Minden közösséghez az
ő környezetüknek, az ő sajátosságaiknak megfelelő megoldást kell tudni
nyújtani. A helyieknek, a tapasztalattal rendelkezőknek az a szerepe, hogy
segítsenek megtalálni a legoptimálisabb utat a gyerekek lelkéhez.
- Lehet-e már tudni, hogy a monori mellett mely iskolákra
terjedhet ki a program első körben?
- Több hátrányos helyzetű régióból kerestek már meg
bennünket, Borsodból három település is jelentkezett, de szeretnének
csatlakozni Baranyából és Fejér megyéből is iskolák.
- Mi a Szimfónia
Program viszonya a kárpát-medencei (zenekar)pedagógiai mintákhoz? Kedvelt
példája Erdélyből a szentegyházi “Fili“, de mintha az itthon működő sikeres
ifjúsági zenekarokról kevés szó esett volna, pedig biztos volna mit ellesni
tőlük is.
- Nem szűkítjük le a
felhasználható minták körét a Kárpát-medencére. Eleve a venezuelai mintából
építkezünk, és sok olyan módszer ismert a világon, amit mi is hasznosíthatunk,
pl. a Suzuki- és az Orff-módszer. Az viszont, ami a magyar iskolákban, akár
határainkon túl is megszületik, az a mi kultúránk része, az nemcsak
földrajzilag, hanem lelkileg is közel áll hozzánk és azokhoz, akiket ez a
program érint. Minden ponton, ahol valami különleges megszületik, van egy
pedagógus, vagy egy szakmai műhely, és ezek csodákra képesek önmagukban is,
mindenféle program nélkül már most is briliáns módszerekkel dolgoznak. Ezeket a
gyöngyszemeket szeretnék egy szálra fűzni, és ezzel egy új, szélesebb kör
számára elérhető programot alkotni. Hál’Istennek ilyen iskolákból, zenekarokból
jócskán van határainkon belül és kívül is. Ezeket az energiákat fel kell
kutatni, meg kell erősíteni, és egyesíteni kell a közös cél érdekében.
- Ha kifejezetten a roma zenei programokat tekintjük, akkor
mint Önök előtt járó kezdeményezés adódik a Rajkó Zenekar és háttérintézményei,
vagy a Snétberger Ferenc-féle roma zenei szakkollégium. Velük terveznek
bármilyen formában együttműködni?
- A Rajkó
kifejezetten a muzsikus cigány családok gyermekeire épít, ráadásul ott csak
cigányok muzsikálnak, a Snétberger szakkollégium pedig tehetség-gondozásról
szól. A mi programunk nem cigány-specifikus, és kifejezetten nem a tehetségek
kiválasztásáról szól. Szükség van rájuk, tiszteljük a munkájukat, de amiről mi
beszélünk az egyik másik terület.
- Nem titkolja, hogy a Szimfónia Program melletti személyes
elkötelezettsége abból táplálkozik, hogy annak idején, mint zongorista növendék
nem érte közösségi élmény a zenélés során. A Symphonia Alapítvány körül mégis
többen vannak a zongoristák és zongoratanárok (Héra András, Mocsári Károly,
Oravecz György, ifj. Suki András), mint a zenekar-pedagógiában – hangszerük
folytán eleve - járatosabb vonós, fúvós vagy éppen ütős tanárok. Miért?
- Személyes elkötelezettségem nem ebből táplálkozik. Sokkal
árnyaltabb a kép. Az inkább csak egy momentum, egy tény, hogy a zongora
magányos hangszer. Nincs ezzel semmi baj, zárkózott ember lévén elég sokáig jól
elvagyok a zongorámmal kettesben. Az a fontos, hogy akik részt vesznek a
programban, megértsék, hogy a közösségépítés, és a munkamegosztásban szerzett
sikerélmény mekkora jelentőséggel bír. Az alapítványba bevonható mesterek és
pedagógusok köre nyitott. Nyilván első lépésben azokat vontam be, akiknek az
elhivatottságát, tudását, pedagógiai filozófiáját jól ismerem, sőt elismerem.
Fokozatosan építjük fel a csapatot és a rendszert, mindig csak addig
nyújtózkodva, ameddig a takarónk ér. Szeretném, ha minél többen tudnának a
terveinkről, mert a hírünk nyomán olyan támogatók és emberi és szakmai
szempontból méltó “harcostársak” bukkanhatnak fel, akikkel a program egyre
közelebb kerülhet a sikeres kiteljesedéshez.
- Lehet már tudni,
kik lesznek a zenei és a pedagógia tartalom felelősei?
- Ez a kérdés most
még korai. Felelősöket nem, inkább partnereket, tanácsadókat tudok felsorolni.
A program alapját az alapítvány megbízásából Bogdán Zoltán készítette el, és
rendszeresen megfordul nálunk az Ön által is említett zongoraművészek mellett
Szászné Réger Judit, aki a Józsefvárosi Zeneiskola tanáraként a “nyolckerben”
indított roma zenepedagógiai programot, valamint Szádeczky-Kardoss Géza, aki
önkéntesként egy évet töltött Bolíviában zenetanárként.
- Gondoltak-e arra, hogy felkérjék a hazai ifjúsági
együttesek menedzselésében járatos zenekarvezetőket, zeneiskola-igazgatókat?
- Remélem, hogy a beszélgetésünkből világossá vált, hogy
mindenkinek van helye a csapatban, aki hozzá tud és akar tenni a programhoz.
Nyitottak vagyunk miden kapcsolatra, amely a program akár földrajzi, akár
életkori kiterjesztését – gondolok itt az óvodás korra és a középiskolásokra –
segítheti.
- Az előkészítő megbeszéléseken jelenlévő zenetanárok
elsősorban a pedagógus-továbbképzés fontosságát és lehetőségeit firtatták.
Milyen körből toborozzák a tanárokat – hiszen nemcsak új módszerekre nyitott
zenetanárokra, hanem sajátos nevelési igényű gyerekek oktatásában tapasztalt
fejlesztő pedagógusnak is kell lenni egyszemélyben -, és lesz-e a
szimfónia-programban résztvevő tanárok számára speciális felkészítés?
- Valóban fontos, ha nem a legfontosabb kérdés az, hogy a
pedagógusoknak speciális konfliktushelyzetekre, egy új programra, mondhatnám,
szinte attitűdváltásra kell felkészülniük. Már a projektjavaslatban is
megfogalmaztuk, hogy ehhez továbbképzésre, a meglévő ismeretek fejlesztésére,
működő minták tanulmányozására van szükség. Már az előkészítő szakaszban
találtunk egy olyan civil szervezetet, amelyiknek például romakultúra
témakörben akkreditált képzési programja
van. Ez egy fontos részterület. Alapvető azonban, hogy olyan kollégákra
számítunk, akik teljes egészében képesek magukévá tenni ezt az integrációs
filozófiát. Hogy egyszerűen fogalmazzak, azokkal tudunk csak együtt dolgozni,
akik szívvel-lélekkel képviselik a célt, akik inkább misszióként, mint munkaként
tekintenek erre a programra.
- Az egyik előkészítő megbeszélésen úgy fogalmazott, “nem
zenét akarunk tanítani, a zene csak eszköz”. De a zenetanárokat, zenészeket, és
nem roma szülőket talán mégis az érdekli legjobban, lesz-e átjárás a roma
integrációt célzó szociális programból a zeneoktatás felé? Nem volna célszerű a
zeneiskolai oktatásban csalódottak, vagy a magyar zenepedagógia megreformálásán
fáradozók számára valóságos revelációval felérő programot a kezdetektől a roma
integrációnál szélesebb körben exponálni?
- Ugyanazon az előkészítő megbeszélésen az is felmerült,
hogy érdemes volna zeneiskolai keretek között is megpróbálkozni a csoportos
hangszeroktatással, méghozzá az európai hagyományokat is tiszteletben tartva,
az egyéni órákkal kombinálva. Amiről eddig beszéltünk, az a “holnapi” feladat
volt, a most feltett kérdés egy “holnaputáni” feladatról szól. Természetes a
kérdés, és nyilvánvaló a válasz is. Szeretnénk, ha végső soron a teljes magyar
zeneoktatás megújulhatna, de ezt kizárólag a korábban megszerzett tudás és az
eddig elért eredmények megtartásával képzeljük el. Nagyon fontos azt is
kiemelni, hogy nem a romákról van szó, vagy nem csak a romákról. A program a
leszakadó rétegeknek nyit perspektívát. Rossz úton jár, aki azt gondolja, hogy
csak a cigányok szorulnak a társadalom perifériájára. Ma, sajnos, sokkal többen
élnek szegénységben, mint ahány roma él az országban, ráadásul nem minden roma
él rosszul. Tehát a mélyszegénység, a felzárkóztatás, az integráció nem
korlátozódik a romákra. Segíteni, beavatkozni ott kell, ahol a legnagyobb a
baj. Ha Monoron megtettük az első lépést, folytathatjuk a munkát a zeneiskolai
oktatás megújításával.
Forrás: Fidelio