Interjú Gézával a monori koncert után

A cikk az "Evangélikus élet" online oldalán is megtalálható.

http://www.evangelikuselet.hu/lapozgato/2013-37

Zenével a szegény roma gyerekekért

Halász-Táborszky Györgyi riportja

A monori cigánytelepen egy csapat lelkes zenetanár összeverbuválta a nehéz sorsú gyerekeket, hogy a Szimfónia Program keretében vonószenekart szervezzenek belőlük, s az utcai tétlenség helyett megismertessék velük a zene lenyűgöző erejét és elvezessék őket a zenekari játék rejtelmeibe. Vezetőik venezuelai mintára, az El Sistema (spanyolul „a rendszer”) szerint 7 hete nap mint nap foglalkoznak velük. Szeptember 7-én Budapesten a Párbeszédek Házában (1085, Horánszky utca 20.) koncerteztek, ennek kapcsán beszélgettem a program ötletgazdájával, egyben egyik önkéntes tanárával és zenekarvezetőjével, Szádecky-Kardoss Gézával a kezdeményezésről, a koncertről és további célkitűzéseikről.

Géza Budapesten majd Grácban gordonka szakon végzett. Verbita önkéntesként egy éven át vezetett egy zeneiskolát a bolíviai San Miguel de Velasco-ban. Jelenleg Grácban ének- és hittanári szakon tanul tovább s emellett több éve csellótanárként dolgozik.

Bolíviában kerültél közelebbi kapcsolatba a Venezuelában kialakított és hamarosan Dél-Amerika-szerte bevált El Sistemával, amelyet először te próbálsz hazai terepen is meghonosítani. Mesélnél nekünk a rendszerről?

Kb. 40 évvel ezelőtt José Antonio Abreu zenész-közgazdásznak akadt egy forradalmian új ötlete: zenével lekötni a Caracas nyomornegyedeiben élő, napjaikat az utcán töltő gyerekek és fiatalok idejét. Zenekari muzsikálásban nem csak tartalmas időtöltésre, jó közösségre találtak, hanem a zene kitartásra nevelte őket és egyben sikerélményekre, nagyobb önbizalomra is szert tettek. Hamarosan javult a gyerekek iskolai teljesítménye, később pedig nagyobb eséllyel kaptak munkát, valamint ezekben a negyedekben kimutathatóan visszaszorult a fiatalkori bűnözés is. Mellékesen, a program legjobbjaiból olyan világsztárok nőttek ki, mint Gustav Dudamel, a Los Angeles-i Filharmonikusok igazgató karmestere.

Mára Venezuelában közel félmillió gyerek vesz részt a programban, Dél-Amerikában, és az elmúlt években kísérleti szinten a világ más országaiban is indítottak hasonló programokat. Szociálisan hátrányos helyzetű gyerekek hazánkban is vannak, így jutottunk arra a gondolatra, hogy tegyünk egy próbát.

A magyar zeneoktatáshoz képest miben hoz újat a venezuelai rendszer?

Kodály országában olyan zenepedagógiai múlttal rendelkezünk, amelyre méltán lehetünk büszkék, hisz az egész világon párját ritkítja. Mégis a dél-amerikai rendszer a zeneoktatásnak egy olyan szegmensét emeli ki, amely a hagyományos európai zeneoktatásban háttérbe szorul. Azt kell megérteni, hogy „a rendszer” egy szociális, társadalmi felzárkóztatást elősegítő program, amelyben a zene eszköz csupán. Itt a motiváció van első helyen, hogy a célcsoportot a maga életkörülményei között tudjuk megszólítani.

A hagyományos zeneiskolai oktatás heti kétszer fél óra egyéni hangszeres oktatásra épül, ez a növendék részéről otthoni gyakorláshoz való önállóságot, így valamelyest rendezett családi hátteret feltételez. Ez az út a mi célcsoportunk esetében nem járható. A venezuelai minta napi rendszerességgel kínál csoportos hangszeres órákat: a gyerekek tanári kísérettel, együtt gyakorolnak, a hangszert nem viszik haza. Itt a hangsúly a zenekaron, az együttes muzsikáláson, nem pedig az egyéni produkción van.

Miért pont Monorra esett a választásotok?

Tavaly nyáron ismerkedtem meg Bátki Mártonnal, aki a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Jelenlét Programját vezeti a monori cigánytelepen. Itt adott volt egy olyan optimális szociális munkatársakból álló háttér, amelybe az új kísérleti program bele tudott illeszkedni.

Hogyan sikerült anyagi támogatásra szert tenned?

Gyakorlatilag nem volt szükség anyagi támogatásra. Én és kollegáim önként vállaltuk a nyári munkát, a hangszereket pedig részben ismeretségi körünkből, részben pedig a Gráci Egyetemtől vettük kölcsön. Az egyéb kiadásokat, mint pl. útiköltség, hangszerjavíttatás, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat állta.

Kik voltak a kollegáid?

Leghűségesebb kollegám Bátki László (Bátki Márton édesapja) volt, aki amatőr hegedűsként végigdolgozta velem a nyarat. Munkánkat alkalmilag (1-2 napra, egy hétre) segítették hívatásos hegedűtanárok is, összesen több mint 10 hegedűtanár fordult meg nálunk az elmúlt 7 hétben, kiknek áldozatos munkájuk nélkül nem bírtuk volna el a projektet. Be kell látni, ezek az önkéntes erőkre építő keretkörülmények sok megalkuvást is maguk után vontak. Egy felől nagyon hiányzott egy hívatásos hegedűtanár konzekvens jelenléte, aki végigkísérte volna a gyerekek hangszertechnikai fejlődését, másrészt a tanításon túl számtalan gyakorlati feladat (mint pl. hangszerek karban tartása, kellékek beszerzése, események dokumentálása,  koncertszervezés) is minket kettőnket terhelt.

Hogyan kezdtétek a toborzást?

Nagyon spontán módon: kimentünk két hegedűvel a telep központját képező kereszteződésbe, elkezdtünk játszani, majd a körülöttünk összegyűlt gyerekeket meghívtuk a „Hangárba” (a Máltaiak bázisa a telep közepén), hogy bemutassuk a hegedűt, a csellót.

Két hegedűvel? Hogyhogy hegedülsz is?

Bolíviában megtanultam, hogy egy jó zenetanárnak mindenhez kell értenie, hiszen egy kis falusi zeneiskolában nem lehet minden hangszer tanítására külön embert fizetni. Bolíviában egy brácsista kollegámmal tanítottunk szolfézst, hegedűt, csellót, bőgőt, vezettünk zenekart és kórust.

Nem lehetett könnyű kialakítani a napi szintű próbákat.  Hányan jelentkeztek?

A toborzás hetén 15-20 gyerkőc gyűlt össze, akiket az általános hangszerbemutatás és éneklés után a hét végére osztottunk be csoportokba, és kezdtük meg a hangszeres oktatást. Két kicsi (6-8 évesek) és egy nagyokból (10-18 évesek) áll csoport alakult, egyenként 7-10 fővel.

Egy zenekarban nem lehet csak ímmel-ámmal ott lenni, hiszen a különböző szólamok egymásnak felelősséggel tartoznak. Említetted, hogy napról-napra nőtt a lurkók száma. Hogyan tudtátok kezelni ezt és az esetleges kimaradozásokat?

Igen, jól érzékeled a nehézségeket. A csoportok létszáma koránt sem volt állandó, még 3-4 hét után is mindig jöttek újoncok, akiket nem volt szívünk elküldeni, míg a korábbi, rendszertelenül járók lassan lemorzsolódtak. Ez főleg a kicsiknél ahhoz vezetett, hogy mindig újra elölről kellett kezdenünk, nem-igen lehetett látványos fejlődésről beszélni. Alapvető fegyelmi problémák is felmerültek, egy ponton komolyan gondolkodtunk rajta, hogy a hangszerek épsége érdekében feloszlatjuk az amúgy lelkes, de rossz magaviseletű kislányok csoportját. (Csodával határos, hogy csak három apróbb javítással kellett ez idő alatt hangszerészhez futnunk…)

Nagyok viszont szépen fejlődtek, velük összeszedtünk a nyár folyamán egy 12-14 darabból álló repertoárt, köztük olyan komoly darabokkal, mint „Hej, Dunáról fúj a szél”, „Fut a kicsi kordé” vagy Beethoven Öröm Ódája. Azt sajnálom, hogy a nyáron csoportunkban részt vett nyolc, amúgy ügyes, tehetséges fiatalból csupán három mutatkozhatott be a koncerten. Többi részben súlyos fegyelmi problémák, mások sajnos egy családi tragédia, haláleset miatt maradoztak el.    

Hogyan viszonyultak a szülők csemetéik döntéséhez?

Változó, de amennyire érzem, általában meglehetősen közömbösen. Számomra az is furcsa volt, hogy a múlt pénteki monori főpróba-koncertre is alig 1-2 szülő jött el. A szülők teljes mértékben szabadon hagyják a gyerekeket, így nem is nagyon voltunk kapcsolatban velük, illetve csak annyi időre találkoztam velük mégis, amikor a háznál kellett összeszedni az órát nem ismerő kisfiúkat.

A Szimfónia Program egy többéves projekt, aminek ez a nyári program csak a kezdete, kísérleti fázisa volt…

Igen, jó kilátásunk van rá, hogy a Szimfónia Program uniós forrásokból jövő évtől az ország más területein, akár 15-20 helyszínen is beindulhat. Monori programunkat egy első kísérletnek szántuk, hogy tapasztalataink alapján felelősséggel tudjuk előkészíteni a jövőre induló nagyobb szabású programot.

Milyen tapasztalatokkal gazdagodtatok?

Huh, elég vegyesekkel. Először is azzal, hogy nagy fába vágtuk a fejszénket. Persze, sokat hallottam cigány problémákról, beilleszkedési gondokról, de személyesen bele kóstolni, az egészen más.

Kezdem a pozitív tapasztalatokkal: nem volt nehéz belelkesíteni a gyerekeket a hegedű iránt! Mind alig várta, hogy kezébe foghassa, kipróbálhassa a hangszert, és közel két hónap után is azt látom, hogy büszkén újságolják jobbra-balra, hogy ők hegedülnek, csellóznak, és hogy a zenélés mostanra fontos színfoltja lett életüknek. Mint említettem, főként az idősebbekkel komoly eredményeket is elértünk, igazi tehetségekre is találtunk.

Kevésbé pozitívak voltak a tapasztalatok a megbízhatóság, a magaviselet, fegyelem területén. Sosem gondolkodtam korábban el azon, hogy a nyomornak milyen kihatásai vannak a személyiségre, milyen önzővé, követelőzővé teszi őket az élet minden területén („Ő miért…? Én miért nem…?” Az így kezdődő mondatok a leggyakoribbak a telepen). Számukra „mindjárt” nem, csak „most azonnal” létezik. Hiába mondom az ajtón dörömbölő gyerkőcnek, hogy délután 1-kor van órája, az órát nem ismeri, csak dörömböl újra, délután pedig nincs sehol. Sajnos – mint már érintettük – ezen a téren a szülőkre sem igen lehet számítani. További nehézség, hogy ismeretlenek pl. a „ha te nem maradsz csöndben, kiküldelek” jellegű elvont mondatkonstrukciók is, mindig csak én leszek a bűnbak, amiért kirakom. Azt hiszem, világos mire akarok kilyukadni: el lehet képzelni, hogy ilyen körülmények között mennyire szélmalomharc következetes, rendszeres munkával sikeres koncertre készülni. Aki pedig jelen volt kicsi koncertünkön, az tanúja lehetett: az sem evidens, hogy legalább színpadon, közönség előtt illik viselkedni…

A nyári kísérlet feladata volt, hogy felmérjük, sikeres-e az ilyen jellegű kezdeményezés, illetve feltérképezzük, milyen nehézségekkel kell szembenéznie a jövőben induló nagyobb programnak. A sugárzó gyermektekinteteket nézve a program értelmét nem vonhatjuk kétségbe. Nehézségeket feltérképeztük, egyelőre több a nyitott kérdés, mint a már kipróbált, bevált megoldási javaslat, de reményeink szerint lassan ezek is csiszolódnak, körvonalazódnak.

És mi az elképzelés a folytatásról?

A Máltaiak kezdettől mondták, ha sikeres lesz a nyári kísérlet, előteremtik a folytatáshoz szükséges anyagi feltételeket. Mostanra már körvonalazódik, hogy kik lesznek azok a tanárok, akik ősszel is továbbviszik a monori programot. Sajnos engem visszahív a kötelesség Grácba, így a projekt jövőjét ki kell, hogy adjam a kezemből.

Hol lehet a tevékenységeteket nyomon követni, hol játsszátok még a koncertműsort?

A monori kísérletről a facebook-on nyitott „Szimfónia Program” oldalra töltöttünk fel fényképeket, videókat, rövid híreket. A tervezett nagy programról a Szimfónia Program hivatalos honlapján lesznek reményeink szerint elérhetők aktuális hírek. A programot ihlető venezuelai rendszerről „El Sistema Venezuela” kulcsszavakkal bőségesen találhatók információk, videók a világhálón.

Végül szeretnék még egy személyes kérdést feltenni. Honnan van ennyi energiád, hogy önkéntesként heteken keresztül éjt nappallá téve ezen az ügyön munkálkodj?

Hála Istennek a gráci egyetem teológus hallgatójaként az ottani egyházmegyénél elnyertem egy ösztöndíjat, mely adott annyi anyagi biztonságot, hogy ne kelljen fizetett munkával töltenem a nyarat. A magyar „El Sistema” kérdése Bolíviából hazatérésem óta élénken foglalkoztat, nem volt számomra kérdés, erre a kísérletre most szükség van, hát tettem (tettük) ami erőnkből kitellett a nemes cél érdekében.

   

Koncert előtt...

Az egyik közismert oldalról: 

Hét végén lesz a NAGY bemutatkozó koncertünk!!

Kicsit aggódok a "kölkökért"... A nyári szünetben könnyebben tudtam kijárni Monorra, de ez a hét nálunk is iskolakezdés. Most csak csütörtökön tudok kimenni... Remélem, nem árvulnak el a gyerekek a koncertig és lesz elég szerető tanár velük... Jelenleg Takács Hajnalka sincs itt végig és Szakszon Marika néni sem. Bátki Laci még húzza az "igát", és Szádeczky-Kardoss Géza is teljes erőbedobással. Szenzációsak!  De ez kevés... Legalább 4 tanár kell egyszerre. Ez már kiderült.

Remélem, sikerülni fog.

Nagyon szeretem ezeket a tüneményes kis csibész gyerekeket, a kitartásukat, lelkesedésüket, tehetségüket, a csillogó tekintetüket. Ahogy ott toporzékolnak nap mint nap a bezárt hangár előtt, hogy megrohamozhassák a hangszereket...

... nem lehet ezt pár szóval leírni... Majd előbb-utóbb összeszedem a gondolataimat...

Kíváncsi vagyok, mi lesz a koncert után?... Bízom Bátki Marci és Géza leleményességében! Köszönöm, hogy részt vehettem ebben a csodálatos munkában!!!

És örömmel folytatom!

Salamon Beáta

Tanár kerestetik!

S.O.S. ! 

Önkéntes HEGEDŰ TANÁRT KERESÜNK! 
A következő két hétben nagyon elkél a segítség! 
Legjobb lenne, ha egy személy tudna jönni minden nap, de egy-egy napos beugrás is nagy segítség!!! 
Kérjük, továbbítsák a felhívást potenciálisan érdeklődő ismerősöknek!!!
Köszönjük!

El Sistema találkozó - Bécs

A hétvégén Bécsben jártam, tanúja lehettem, hogy az "El Sistema" szelleme hogyan hozza lángba Európát: Isztambul, Lisszabon, Zürich, Milánó és persze Bécs. 

Mind egy-egy új szikrája a Venezulából érkező tűznek: Az isztambuli projektet tavaly októberben kezdték, a bécsi és zürichit épp csak áprilisban. 

Most mind Bécsben jöttek össze, Íme egy kis ízelítő a szombat esti próbából: Úgy nézzétek, hogy ezek kb. 10 hónapja vettek először hangszert a kezükbe!

http://www.youtube.com/watch?v=0IBNt2jFFgs

Öt napon át folynak a próbák 40 fokban, reggeltől estig, folyamatosan a felvételen látható fordulatszámban pörögve, szinte extázis hangulatban! 

Itt értettem meg jobban, mi az El Sistema: Olyan energia van ezekben a fiatalokban, ha dinamót kötnének rájuk, egyben Európa energiaellátási problémáit is megoldaná . Ugyan az az energia, ami lázadásban, nagyfiús berzenkedésben, fiatalkori bűnözésben csapódhat le, lehet a motorja egy ilyen szimfonikus zenekarnak, mindenki lelkesedésére, gyönyörűségére? 

Hát nem jobb ide tartozni, mit holmi konkuráló utcabandához?! Az energia nem vész el, csak nem mindegy, mivé alakul!!!

Talán jövő ilyenkor a mi monori ifjaink is köztük lesznek?

Harmadik hét - Összegzés

3. hét összefoglaló 

Szédítő sebességgel száguld az idő: Lezárult programunk harmadik hete is, ez ebben a formában már félidő! És igazából mondhatni, az eddigi inkább csak bevezető volt. Mostanra kezd a program formát ölteni, kialakulni, kik is a rendszeresen járók. Ezen a héten már vezettem névsort, kicsik kaptak naponta jelenléti matricákat, utolsó nap pedig minden nap járók kitartásukért jutalom csokit. A kisfiú ill. Kislány csoport 6-7, a nagyok csoportja jelenleg 10-12 rendszeresen járó főt számlál.

Tanárok 

Hála az Égnek ezen a héten már nem váltották a tanárok sem egymást olyan rapszodikusan, mint az előzőn: Marci és Laci mellett Takács Hajni egész héten velünk tartott, keddtől pedig újra jött Bea is hűségesen! Kedden besegített Varga Feri is, csütörtökön Szakszon Marika. Vendégünk volt továbbá Kupper András (3 ízben) illetve Antal Ilona is.

Fegyelem?

A hét első felében adódtak feszültségek nézetbeli különbségekből. Több szempontból keressük a középutat káosz és rend, szeretet és fegyelem között. Nem volt köztünk határozott konszenzus pl. arról, kaphatnak-e azonnal hangszert a kezükbe az új jövevények, illetve mennyire tartjuk magunkat következetesen az órarendhez, ha épp nem azok dübörögnek az ajtón türelmetlenül, akiknek órájuk lenne. 

Mindenféle konstelláció volt a héten, volt, hogy a káoszból spontán egészen szép pillanatok alakultak, nagyrészt azonban engem inkább irritált a fejetlenség, az egy légtérben három tanár körül általános hangzavarban történő 2-3 fős csoportokban tanítás, illetve ide-oda rohangálás, hangszerhez méltatlan hegedűnyikorgatás... Megdöbbenve tapasztaltam, úgy tűnt, ez a kollégákat nem, csak engem készített ki. Én inkább híve vagyok a központilag, együttes próbának, még ha ez fegyelmileg nem is mindig könnyű. Bizonyára szükség van erre is arra is, kell idő mikor önállóan próbálgathatják a hangszert, hisz otthon nem, csak itt gyakorolhatnak. 

Érdekes volt megfigyelni, hogyan érett aztán a belső fegyelem a hét második felében, hogyan kezdték maguk a gyerekek fegyelmezni egymást, hogyan érett bennük a komoly dolgozni akarás, és ennek feltételeinek védelme.

Első fellépés 

A hét minden bizonnyal legfontosabb eseménye első nyilvános szereplésünk volt: szerda este kivonultunk a gyerkőcökkel a telep központját képező kereszt tövébe, és adtunk egy mini-koncertet az érdeklődő teleplakóknak. Zömmel üreshúros kíséretekkel, menőbbek már dallamokkal is kísérletezve mutattuk be 4-5 darabnyi repertoárunkat. Szerintem bűbájosan sikerült ez az első bemutatkozás, de ezt ítélje meg az olvasó maga, videó található itt:

http://www.youtube.com/watch?v=tXQ3sF2EebU

Üröm az örömben, hogy nem volt annyi hangszer, mint gyerek, és ez vezetett némi megbántódásokhoz, a bántódás pedig pillanatokon belül alaptalan pletykákhoz. 

Épp elbúcsúztunk volna az alaposan megdicsért gyerekseregtől, mikorra összeverődött egy halom indulatos ember a hangár előtt, azzal vádolva Marcit, hogy mit képzel magáról, állítólag megütött egy gyereket. Ebben ugyan holmi kevés igazság volt, mégis, ha nem siet segítségére békítően egy-két Málta-dolgozó, a felháborodott apuka neki is esik. 

Úgy távoztunk a telepről, hogy csak remélni tudtuk, hogy a koncert sikere mélyebben maradt meg az emberekben, mit az azt követő incidens. Sajnos másnap reggel az ellenkezőjéről győződhettünk meg: az alaptalan vádak elfajultak, a bolhából elefánt lett, már rendőrségről, pszichológusról, mindenről beszéltek, a gyerekek pedig pontosan azt szajkózták, amit otthon hallottak mindenféle groteszk túlzásokról. A rákövetkező két napban több szülő meg-megállt az ajtóban, kémlelve a zeneórákat, hogy mi is folyik itt, nem-e verik itt a gyerekeket szóval mondhatom nagyszerű, rossz hírünk ment.

Rákövetkező napokban voltak, kik nem jöttek többé. Jöttek viszont új érdeklődők is, a szerdai jelenésünk és incidens ambivalens hatását érzékeltük: érdeklődés és bizalmatlanság különös keveréke.

Második hét - Összegzés

Megint eltelt egy hét! Kezdem érezni a bőrömön, mennyire rövid idő a tervezett 6 hét?

Mivel is teltek az elmúlt napok?

Második hét összegzése

Nagyvonalakban tartottuk a múlt pénteken már kialakult órarendet: 10-re jönnek a nagyok, 11-re a kislányok, délután 1-re a kisfiúk, 2-re pedig ismét a nagyok (bár általában értendő mindez átlag 20 perc csúszással). A csoportonként átlagban 8-12 fő, bár még mindig kissé kialakulatlan a létszám: Sokan rendszertelenül járnak, és még mindig meg-megjelennek új arcok is. Így napi kb. 30 gyerekkel/fiatallal foglalkozunk, de ha rendszertelen látogatóinkat is beleszámítom, 40-45-en is megfordultak a foglalkozásokon.

Bevallom, lévén igen rossz az arcmemóriám, én egyelőre képtelen vagyok számon tartani, ki volt rendszeresen, ki nem, és hogy egy-egy arcot először látok, vagy csak épp hiányzott pár napot. Az első napokban tudatosan engedtük, hogy szabadon jöhessenek, ismerkedhessenek a hangszerekkel, de aztán úgy érzem nagyon ügyetlen volt, hogy egész mostanáig halogattuk a névsorkészítést, csak jövő héttől vezetünk jelenléti ív. 

Tanárok 

Jelenleg én (Géza), Marci és apja Laci voltunk egész héten fixen, vagyis 3 amatőr hegedűs. 

Nagyon fontos azonban főleg most az elején, míg a hangszer- és vonótartás stabilizálódik egy profi hegedűtanár jelenléte is a projektben. Ezt az igényt csak nehézkesen, hosszú telefonálgatások árán sikerült megoldani a hét legtöbb napjára: 

Egy hét alatt három hegedűtanár segített be 1-2 napra: Múlt pénteken Salamon Bea, e hét keddjén Borsos Ági, szerdán és csütörtökön pedig Molnár Timi ugrott be. Eddig Marci is majd minden órán velünk tartott, bár kezdjük érezni, hogy muszáj lesz őt kissé tehermentesíteni, hisz ő teljes állásban vezeti a Málta programot, és minden velünk töltött óra számára ehhez pluszban jön hozzá, és most, hét végére feltornyosultak számára a teendők. Attól tartok ez hosszú távon nem fog neki menni. Ugyanakkor azt is látjuk, hogy három tanár minimum kell ahhoz, hogy úgy ahogy urai legyünk a helyzetnek.

(Elgondolkodtató, hogy Venezuelában egy tanár 15-20 fős csoportot is tanít. Ez persze hangszer-pedagógiailag is erősen megkérdőjelezhető, de nálunk már csak fegyelmileg sem lenne elképzelhető. Ez vajon kulturális különbség (a cigánygyerek ilyen) vagy mi nem vagyunk kellő kép a helyzetünk magaslatán) 

Hangszerválasztás: 

Ezen a héten még az is nyitott volt, ki fog csellózni, ki hegedülni, még lehetett próbálgatni ezt is, azt is. Így kb. 15 kicsinek és nagynak tanítottam a hét folyamán csellótartást, lábállítást, vonófogást, karsúlyt stb. 

Őszintén... rég elvesztettem a fonalat, ki volt nálam, ki nem? A hét végére lassan kialakult, ki lesz az a 9-10, aki a cselló mellett marad. Nagyon bízom benne, hogy jövő hétre valóban lecsendesedik a vita, és végre nem kell minden nap előröl kezdeni mindent. 

Mit tanultunk a héten?

Nagyokkal 

a skip to my lou mellett tanultunk egy további verbunkos nótához üres húros kíséretet (Pejtsik: Gordonka ABC-ből vettem). 

Tanulgattuk az üres húrok öt vonalon való elhelyezését is, egész addig, míg valamelyik gyerkőc le nem nyúlta a táblafilceket. Azóta nem tudunk a táblára írni, így egyelőre ennyiben maradt hát a kottaismeret okítás.

Elkezdtünk foglalkozni a bal kézzel, is. Én Suzuki szerint próbáltam (felrakva mindhárom ujjat, majd Hull a pelyhes szerint 3. 2. 1.-t fel-felemelgetve), bár ennek a csoportos tanítása első próbálkozásra kudarcba fúlt. Érzem, kissé felelőtlenség úgy alapozni meg a hangszertechnikát, hogy mi, állandó tanárok sosem tanítottuk még, a beugró hegedűtanárok pedig nap mint nap más és más elképzeléssel próbálják megközelíteni a feladatot. Nekem nagyon tanulságos, mindenkitől van mit tanulni, de hiányzik az egységes koncepció, és ez a gyerekeknek (meg nekem is) nem kis kavarodást okoz. Bal kéz tartás legtöbbeknél továbbra is kialakulatlan, megoldatlan probléma.

Suzuki gyakorlatok mellett tanulgattunk süss fel nap-ot, hull a pelyhes-t, Boci-boci-tercet de nem mindenkinek egyformán megy, ezek még messze vannak a koncertérettségtől. Egy-egy a nagyok közül már Lacival külön tanulgatott ezt-azt, már hallás után elpöcögnek 3-4 egész komoly dallamot is. 

Kicsikkel 

még nem olyan látványos az eredmény. Egyenletesen menetelés, tapsolás, levegőbe ritmusvonózás már szépen megy, hangszeren még csak részben jutottunk el csoportosan az egyenletes negyedekben pengetésig, vonóhúzásig (Hungarsca-kíséret). Most hét végén összegezve tudatosul bennem, hogy mióta hangszert vettünk a kézbe, az éneklést elhanyagoltuk. Jövő héten erre is kell figyelni. 

Sok alapkérdés merül fel, lassan körvonalazódnak nézetbeli különbségek, melyekre keressük a közös nevezőt. Ilyen kérdésen, hogy hol az egyensúly a poroszos fegyelem, és a kultúrájukhoz alkalmazkodó, szeretett teljes foglalkozás között. Mi a feladatunk? Rendre nevelni őket tűzzel, vassal minden áron, vagy alkalmazkodni, elfogadni az általános zűrzavart? Mennyit hagyjuk őket általános hangzavarban próbálgatni a hangszert, mennyiben várhatunk el fegyelmezett, vezényszóra kezdést, elhallgatást? 

Egy másik kényes kérdés volt, hogy kaphat-e mindjárt hangszert a kezébe egy új jövevény. Nekem az a természetes, hogy a hangszer szent, és megérdemel annyi tiszteletet, hogy csak néhány nap megfigyelés után, tanári kéz segítségével vegyék először kézbe. A gyakorlatban azonban hiába magyarázom, hogy érzékeny hangszer a hegedű, ígértetem meg vele, hogy csendben leül, és figyel, amint hátat fordítok, már kapja fel valamelyik hangszert. Mint valami narkós az elvonókúrán, úgy kap remegő kézzel, hogy hadd húzza ő is. Egy felől tök jó, hogy ilyen lelkesek, de valósággal a szívbaj kerülget, mikor valamelyik ma először látott gyerkőcöt látom, amint rohangál a kis hegedűvel és reszeli a húrokat. 

Azt érzem, mi kollégák sem képeztünk kellő következetességgel egységfrontot, Laci egyesekkel engedékenyebb volt, aztán jön persze a ha neki szabad, akkor nekem miért nem?? című dominó elv, és összeomlik a rend. Azt hiszem, jövő héttől már lezárjuk a jövés-menést. Tanultunk már annyit, hogy újonnan jövők már nehezen tudnák behozni. Aki most jön, azt felvesszük a várólistára, és értesítjük, ha úgy alakul, hogy új, kezdő csoportot tudunk indítani. (Ez az elhatározás, de tudunk a gyakorlatban ilyen kemények lenni?) 

Egy másik kérdés, szabad-e bejönni kicsiknek a nagyok órájára hallgatni? Hát persze, örülnék neki, ha csendben leülnének, és figyelnének, hisz sokat tanulhatnának így meg. No de dehogy tudnak csendben ülni és a háttérben megy a zsibvásár, meg tűnnek el a szivacsok, gumik, filcek (addig jó, míg csak ezek).

Általános a cirkusz az ajtó körül: ?hadd jöjjek be! Csendben leszek!? (na persze!). Egyesek olyan spontán jönnek: ő most van itt, és most akar hegedülni. Mondom a 8-10 éves fiúnak, de hát neked majd délután 1-kor lesz órád, de nem, a délután 1 számára egy elvont fogalom, 5 perc után újra dörömböl, hadd jöjjön be. 

Most én vagyok a fafejű kiképző őrmester, amiért csinálok egy órarendet, és ahhoz tartom magam? Lehet, hogy lehetne másképp is? Itt vagyok, nem tervezek, aki jön, tanítom, aki gyakrabban jön többet fog tudni, aztán majd lesz valami? Vagy céltudatos, tervszerű rendszerben készülünk koncertre, később turnéra? 

Mi a feladatunk? Alkalmazkodni az ő kultúrájukhoz, igényeikhez (tervtelen, kusza tanítgatás), vagy próbáljuk őket szelíden rájuk erőltetett struktúrákkal kiemelni abból? Sok ilyen kérdés forog a fejemben, venezuelai rendszerről, zenekarról, mint a társadalom iskolájáról, kulturális különbségekről, meg olyan divatos fogalmakról, mint felzárkóztatás meg integráció, és hogy egyáltalán pontosabban mi is a cél, és erre mennyiben alkalmasak az eszközeink? Majd ha megérettek a gondolatok, írok róluk többet. 

A hét vége felé fejünk fölé nőttek a teendők, Marcinak a máltai munkák miatt, Laci meg én pedig ki kell, hogy kúráljuk magunkat, már egyikünknek sincs hangja, így a pénteken megengedtünk magunknak egy szünetnapot. 

Ezt részemről Hepke András hangszerész műhelyében töltöttem, így végre el is készültek az első barkács-hegedűk! Két húrral (D-A), test nélkül, de egész használhatóan szólnak! Anyukám úgy belelkesedett az első prototípust látva, hogy egy ültő helyében megtanult rajta hegedülni (vagy mondom inkább úgy, behozta, sőt lekőrözte a telepi növendékeinket). Tegyük hozzá, jól elszórakoztatott a hegedűkészítés, de a összeszámolom az anyagköltséget (vonó 5000Ft, 2db kulcs 2x 400Ft, húrok 800Ft a ráfordított nem kis munkáról nem is beszélve) a végén így is 7-8000Ft-nál tartunk, 15000Ft-ért meg már lehet kapni igazi tanuló hegedűt, tokkal, vonóval.

Segítség!

Segítség!

Most, hogy elkezdtünk hangszeren játszani, könnyen elképzelhető, hogy az érdeklődés is meg fog ugrani! Szívesen lépést tartanánk a nagyobb létszámmal is, jó lenne, ha senkit sem kellene elküldenünk. Ehhez viszont több tanár és több hangszer kell. Ezért várunk minden felajánlást!

Önkéntes tanárok

Lelkes, főleg hegedűtanárokat várunk szeretettel!

Ha valakinek zeneovizni volna kedve, arra is lenne igény a Játszóházban. Az lenne a szép, ha velünk összehangolva tanítaná valaki az óvodás korúakat, akik ugyanazokat a dalokat tanulnák, mint mi hangszeren, és énekhangjukkal, táncukkal akár augusztusi koncertünket is színesíthetnék, illetve majd néhány év múlva már megbízhatóbb alapokon kezdhetnének hangszereken játszani. 

Hangszerek

A helyzet jelenlegi állása szerint feles, negyedes hegedűket keresünk nagy számban (egyelőre kb. 10-15 hegedűt), de szükség lenne konkrétan egy egészes csellóra, és jó lenne egy bőgő is! Továbbá ha valaki tud tanácsot adni, barkács-hegedűinkhez honnan tudunk vonót kölcsönözni, vagy olcsón venni, azt is megköszönjük!

Első hét! Kezdődjék hát! - Összegzés

Összegzés

Mindennel együtt tehát elégedetten zárhattuk az első hetet, és minden reményünk megvan rá, hogy lesz koncert augusztus végén! Az érem másik oldalán érzem viszont, hogy nagyon észnél kell lennünk, világosan át kell gondolnunk, kinek mikor mit engedünk, mit nem, mert folyamatosan feszegetik a határokat. ("De ő is, akkor én miért nem??" e mondat és variációi az, amit leggyakrabban hallok a hangárban.) A hangszerek épsége és a rendezett tanulási feltételek érdekében muszáj összehangolnunk stratégiáinkat, hogy átlátható, támadhatatlan, mindenki felé méltányos, rendezett keretek között tudjuk tartani a programot. 

Néhány megszívlelendő tanács nekem:

1. kicsiknél vonótartást ne hüvelykkel kezdjem, hanem pálcára ujjak ráfektetésével, különben sosem verem ki a görcsöt belőlük.
2. beszéljek tőmondatokban, mert az első vesszőnél elvesztik a fonalat (Bea tanácsai)
3. a nagyokkal ne kiabáljak, mert elvesztem a tekintélyemet (Marci) 

Péntekre érzem, kerülget a betegség, a hangom kezd elmenni, jobb a hétvégén nem menni sehová, muszáj kipihenni magam hétfőig! (így legalább van időm blogot írni, csak legyen, aki elolvassa ). 

Mind e közben körül-belül 50 felé áll a fejem, kikkel kéne beszélni, honnan, hogyan, mennyiért hangszereket kölcsönözni, barkácsolni, venni, szakmai kérdéseket megbeszélni, tervezni, további segítőket megszólítani (Bea következő két hétben nincs).

Első hét! Kezdődjék hát! - 5. nap

Július 19 péntek

Ma Laci megint autóval jött, és hozta magával Salamon Beát! Egy igazi hegedűtanár! És nem is akármilyen!! Népzenei és VII. kerületi tapasztalatokkal rendelkező!  Ez már igazi álom csapat: NÉGY TANÁR!

Mire Laci Beát is, engem is összeszedett, jó 20 perc késéssel érkeztünk a telepre, de talán mondani sem kell, hogy az ilyen itt nem számít, az órát úgysem igen ismerik/használják a telepen.

Elvileg a kisfiú csapatot rendeltük 10-re, de közülük egy sem volt a közelben, türelmetlenül várták viszont a folytatást a nagyok. Spontán felcseréltük hát a két csoportot, suttogó propagandával pedig megüzentük a fiúknak, hogy jöjjenek ebéd után.

Félrevonultam két csellista-jelölttel (Misi és Lurszio?), míg a többiek a három hegedűssel próbálgatták az üres húrokat. Az óra második felében már egyesített erővel bátorkodtunk neki az Ungaresca üres G- és D-húron bordun-kvinttel való kíséretének, először egyenletes negyedekkel, majd ti-ti-ta -variációval. 

Jókora csúszással folytattuk az - elvileg 11-re érkező - kislányokkal. Vonófogás, ritmus játék, első ízben igazi vonóval, majd mindjárt üres húr húzás hangszeren. Itt is akadt egy-két csellista jelölt, bár a döntést meghagytuk jövő hétre, most még szabad ezt is, azt is próbálni. 

Bár ebédre nem sok idő maradt, mégis megtudtuk ez alatt, hogy a "Szigeti veszedelemnek" 1566 sora van, és hogy miért nem volt érdemes a töröknek megkerülni a végvárakat (hiába, Endre bácsi javíthatatlanul történelemtanár), arra viszont már nem volt alkalom, hogy megbeszéljük, mit tanultunk a délelőttből, hogyan csináljuk jobban délután. 

A fiúk csapata 1-kor kissé elevenebb volt, és csapódott hozzájuk néhány újabb kisfiú, akiket sose láttam korábban. A menetrend a délelőttihez hasonló lett volna, csak a fejetlenség volt nagyobb. Előzetes egyeztetés híján nem volt egységes a négy tanár között, mit engedünk, mit nem, így sok rendetlenségnek adtunk teret. Muszáj, hogy valahol élesen meghúzzuk a határt a Játszóházas gyerekek és az iskolás, hangszeresek között, és csináljunk alternatív éneklős, táncolós, (esetleg barkács-hegedűs) Játszóház-programot. 

Megígértük a lelkes nagyoknak, hogy délután folytathatjuk, így levegőt venni sem volt idő, jöttek ők, mire spontán elő is vettem a következő ötletet a tarsolyból: "Skip to my lou" angolszász dallam két üres húros kíséretét: 

Ezt a feladatot is ügyesen vették, így - Bea javaslatára - mindjárt megtanultuk a dallam ritmusára is, majd Bea prímásunkra figyelve játszottuk lassan, gyorsan, szélsőséges tempóingadozásokkal, és a legtöbben vették is a lapot! 

Azt hiszem, maradhatunk is ennél a spontán alakult napirendnél: ha a nagyok bírják figyelemmel, hát miért tartsuk őket vissza? Jöjjenek napi kétszer, 10-kor és 2-kor, hadd haladjanak!

Első hét! Kezdődjék hát! - 4. nap

Július 18 csütörtök

Ma Marci apukája, (Bátki László) Laci is jött, hozott magával brácsát is, így ő lett a mai nap hőse. Mivel így már hárman voltunk tanárok, és Laci több vonót is hozott, gondoltuk, óra vége felé fél csapattal vehetünk kézbe vonót, de ez a művelet meghiúsult. 

Meg kellett tanulnom, hogy az ő fejükben a jövő idő egy érthetetlen, elvont fogalom. Magyarul: olyan, hogy "várj, majd 5 perc múlva" nem létezik, csak a most és azonnal. Az, hogy a fél csoporttal vonót fogunk, a másik meg várjon öt percet, az működésképtelen. Képesek közelharcot vívni azért, hogy ki kerül előbb sorra.

Már tegnap világossá vált, hogy eljött az ideje, hogy csoportokat osszunk be. Ebben Marci segített. Én a pedagógus fejemmel azt gondoltam, húzzuk meg a határokat életkor szerint. Marci rámutatott, hogy ez halva született ötlet, mert a cigányok családban, baráti körben gondolkodnak, járnak mindenhova, ha szétvágom e köröket korra hivatkozva, úgyis együtt jönnek. Még jó, hogy Marci ismeri őket, és ennek értelmében osztotta be. 

Gyakorlatilag lett egy kisfiú, egy kislány, és egy kamasz csoport. 

A kamaszokkal még aznap délután találkoztunk újra. Eddig aggódtam miattuk, hogy a gyerekekkel való dedózás miatt elmegy a kedvük, hát most külön megbeszéltük, hogy ők lesznek az elit alakulat, akikkel lehet gyorsan haladni, komolyabb darabokat játszani, mint a picikkel, és ezzel meg is lettek az ügynek nyerve. Laci is hozott néhány hegedűt, így már elég egészes hangszer volt, három tanárral így először kezükbe vehették a hangszert és a vonót.

Első hét! Kezdődjék hát! - 3. nap

Július 17. szerda

Ma 20-22 érdeklődőt hegedültünk össze, köztük sok új, óvodás korú poronttyal. Így az óra is kissé fejetlenségbe torkollott. Próbálgattunk fa rudakon, ceruzákon vonófogást gyakorolni, de már a fa rudakon is összevesztek. Mi lesz a hangszerekkel! 

Délután aztán néhányan a nagyok közül - amíg nem jutottak számítógéphez vagy csocsó asztalhoz - segítettek nekem kartonból fedőlapokat vágni, ragasztani (vékony a karton, duplázni kellett). 

Monorról mentem egyenest hangszerboltokban árajánlatokat kérni barkács-hegedű tartozékra: húrokra, kulcsokra, vonókra. A kínai hangszerbolt 4-kor már bezárt, a Folk hangszerboltban húrkészletre 900Ft, kulcsra 500Ft/db, vonóra 5000Ft-os ajánlatot kapok.

Olvasók: ha valaki tud olcsóbb vonó ajánlatot barkács-hegedűhöz, szóljanak! 

Este aztán ismerkedem a neten a tőlem távoli kultúrával: Mága Zoltánnal, 100 tagú cigányzenekarral, L.L. Junior, dolce vita senorita stb., szóval, akiket a cigány ifjak példaképnek tekintenek, hátha találok köztük valami pedagógiailag felhasználható értéket is.

Első hét! Kezdődjék hát! - 2. nap

Július 16. kedd

10 órakor megint kivonultunk Marcival a kereszteződéshez, a kereszt tövében megint rázendítettünk az Ungaresca-ra, összemuzsikáltuk az ifjúságot. Ez a szertartás aztán állandósult a hét folyamán. (Nem véletlen nyomatjuk az Ungarescat, ragadjon jól meg a fülükben, hisz egy héten belül, ha már egyenletesen tudnak húzni egy üres húrt, ez lesz első "darabjuk".) 

Ma a cselló bemutatás volt a főattrakció, összehasonlítottunk a hegedűvel, meghallgattuk, hogy mit jelent az, hogy 3 húrja ugyanaz, de mégis más (mit jelent az, hogy oktáv különbség). Tanulgattunk továbbá olyan ritmusokat, mit pl. cikázik a villám, meg bóbita, meg fut, robog a kicsi-kocsi, visszatapsolni, felismerni (4 sarok, 4 ritmus), szellemhegedűn játszani (Suzuki után szabadon), és énekeltünk az egy boszorkáról, meg a három fiáról. (Hú de ciki: ott jöttem rá, hogy elfelejtettem a szöveget, s rosszul tanítottuk! Azt most pár nap után ember legyen a talpán, aki kiveri belőlük, hogy nem "egyik iskolába megy", hanem "iskolába JÁR"). A mai órát is "mozi" zárta (a tegnapi videó újra, hadd menjen fülükbe a zene).

A létszám ma is a tegnapihoz hasonló volt, zömmel, ha nem is kizárólag, ugyanazokkal a gyerekekkel. 

Ebéd után elmentünk a 100-as boltba anyagbeszerző-körútra. Vettünk hegedű-barkácsoláshoz kartont, ragasztót, ollót, dekorációhoz festéket, zsírkrétát, vállpárnának fürdőszivacsot, gumit. Hihetetlen mi minden "hangszeralkatrészt" beszerez az ember egy ilyen vegyesboltban . Csupán damilért (vonószőr) és farúdért (pótvonó) kellett továbbállni, de azokat is beszereztük rövidesen Monoron. Kani kollégánk, az ezermester mindenes pedig, igaz most fél keze gipszben van, mégis elvállalta, hogy elintézi a falécek kifűrészelését.

Első hét! Kezdődjék hát! - 1. nap

AZ AKCIÓ KEZDŐDIK!!!

 A terv értelmében az első hetet kötetlen ismerkedésnek szántuk: hangszerbemutatás, filmvetítés, taps, ének, tánc, kedvcsinálás: ekkor még minden kötöttség nélkül jöhet bárki. A konkrét csoportok, komolyabb órarend, rendszeres munka feltételei a hét végére alakuljanak ki, akkor kezdhetjük második héttől a hangszeres foglalkozást.

Hogy is alakult a gyakorlatban ez a hét?

Július 15. hétfő

Kőbánya-Kispestnél felülök a monori vonatra. Volt egy kis kavarodás: Marci mégis csak másik vonatra szállt, így hát Monorra érkezve találkozunk csak. A vasútállomástól a központon át 20 perc séta a cigánytelep. Közeledve, már az utcán megszólítja Marcit egy-egy ismerős, nem látták még hegedűvel a vállán . Ezzel a suttogó propaganda meg is indult: Lehet majd hegedülni tanulni! Marci kollégái köszöntenek bennünket a "hangárban", a Máltai Szeretetszolgálat monori "főhadiszállásán". A terep nem teljesen idegen nekem, az elmúlt év folyamán kétszer már vendégeskedtem itt és a közeli "Játszóházban". 

Marcival be is fészkeljük magunkat az irodába, rengeteg megbeszélni valónk van. Én a füzetnyi tervemről, ő a hangár hétköznapjairól beszél. (Röviden: du. 2-től jönnek gyerekek, van tanulószoba, csocsózás, számítógépezés, olykor kézműves foglalkozások, illetve 1-től pár házzal odébb kicsiknek Játszóház.) Két óra alatt a megbeszélendő témák töredékét érintettük csupán. (Marci fontos ember itt a telepen, kb. 5-10 percenként megszakítanak bennünket valami halaszthatatlan üggyel, telefonnal.) 

Na meg aztán elő a hegedűt: tudod-e még az ?Ungaresca?-t fejből? d-d-r-d-d-s,-s,-lta-d-d-r-d-s,---s,--- stb. 2-3-szor eljátsszuk, aztán jól van, mehetünk: 12 előtt ebédosztás van az iskoláskorú gyerekeknek, sorban állás közben kiállunk két hegedűvel "szórakoztatni" őket: "Ebéd után lehet jönni, megmutatjuk a hegedűt!" 

12-kor bezár a hangár, ebédelnek a Máltaiak. Úri ebédünk volt, galuska és gombapörkölt mellett azt is megtudom a kollégáktól, hogy a legerősebb állat, ha hiszitek, ha nem, az bizony az orrszarvúbogár . 

Ebéd után néhány érdeklődő gyerkőc már türelmetlenkedik az ajtó előtt. Na, gyerünk fiúk-lányok, kivonulunk a kereszteződéshez! Itt Marcival rázendítünk az "Ungaresca"-ra, körénk gyűlik a telep apraja és nagyja. Gyerekek, akit érdekel a hegedű, jöjjön utánunk! (Tisztára úgy érzem magam, mint a patkányfogó a német népmesében) . A hangár előtt aztán megpróbálom megtáncoltatni őket, de ez a kísérlet kudarcot vallott: Magamra maradtam a jobbra-balra lépegetéssel. Sebaj, ami nem megy, nem kell erőltetni.

Benn aztán bemutatkozik a hegedű, és hamarosan már azt is tudjuk, hogy a húrjait Gé-za, D-ani, Á-gi illetve É-vinek hívják! Na és hallás után meg tudjuk-e különböztetni a G-t az E-től, és a D-t az A-tól? Mindjárt lesz a hangárnak G, D, A és E sarka, oda szaladunk, amelyik húrt hallod! Persze aztán bemutatkozom én is, és elmesélem, hogy mi a tervünk velük a nyáron. Megbeszéljük, hogy mi az a zenekar (amikor sok hangszer együtt játszik), és hogy mi is csinálhatunk zenekart! Meg azt is megbeszéljük, hogy hangszeren tanulni nem megy egyik napról a másikra, és ha komolyan meg akarnak tanulni, akkor jönni kell ám minden nap, illetve hogy a hegedű érzékeny hangszer, és meg kell tanulni néhány dolgot, mielőtt kezükbe vehetik. Mondanom sem kell, ez volt a legnehezebb: Szívük szerint mindjárt kivették volna a kezemből: Hadd húzzam meg, hadd húzzam meg!. Mint vámpírok az áldozatra, vetették volna rá magukat egy hegedűre 15-en! Muszáj volt leszerelni őket: "Ha jöttök minden nap, jövő héten lehet!?".

Vége felé aztán volt "mozi" is: Youtube-ról megnéztük milyen egy igazi nagy zenekar, és hogy még milyen hangszerek vannak benne (stílusosan egy Simon Bolivar zenekari videót mutattam Gustav Dudamellel http://www.youtube.com/watch?v=3vwZAkfLKK8).

Másnap aztán lesz cselló is! Minden óra végén legyen valami holnapra, amiért érdemes újra jönni. A kijáratnál aztán sorban állva mindenki pengethetett egy E, A, D vagy G-húrt, rendelés szerint. 

Ezen az első napon kb. 14-16 gyerkőc volt jelen, főleg kisiskolás korúak, de a napok folyamán olykor megjelentek 5 évesek, a háttérben pedig néhány tizenéves érdeklődő is. A nagy korkülönbség miatt nyilván nehéz figyelmüket egy felé terelni, így a csoport koncentrációja egy dologgal nem köthető le néhány percnél tovább. Ennek megfelelően igyekeztem a következő napokra olyan órákkal készülni, hogy 5-10 percenként váltsunk hangszerbemutató, éneklés, ritmus visszatapsolás, sarokba szaladgálás, "szellemhegedülés"(hangszer+vonótartás hangszer nélkül) illetve videózás között. 

Késő délután aztán ellátogattam még Hepke András hangszerész úrhoz, konzultálni vele a barkácsolás néhány részletéről (kulcsok beillesztéséről, fogólap csiszolásról), aki meg is tűrt engem jól felszerelt műhelyében, hogy elvégezzem vasárnap vágott léceimen a szükséges utómunkát.

Zenemisszión Monoron - 2013 nyár

Szádeczky-Kardoss Géza - Bátki Márton2013-08-10

Zenemisszión Monoron - 2013 nyár

Bolíviai tevékenységem naplója olvasható volt a Fidelio "Zenemisszión Bolíviában" című blogján. 

Most, két évvel később, a "zenemisszió" hazai pályán folytatódik: 

Lehet-e vakációját az utcán töltő cigánygyerekekből 6 hét alatt vonószenekart csinálni? 

Ha igen hogyan, és milyen szinten? Másképp megfogalmazva a kérdést: működhet-e a venezuelai "El Sistema" nevű csoda Magyarországon? 

E kérdésekre keressük a választ 2013 nyarán, a monori cigánytelepen.