3. hét összefoglaló
Szédítő sebességgel száguld az idő: Lezárult programunk harmadik hete is, ez ebben a formában már félidő! És igazából mondhatni, az eddigi inkább csak bevezető volt. Mostanra kezd a program formát ölteni, kialakulni, kik is a rendszeresen járók. Ezen a héten már vezettem névsort, kicsik kaptak naponta jelenléti matricákat, utolsó nap pedig minden nap járók kitartásukért jutalom csokit. A kisfiú ill. Kislány csoport 6-7, a nagyok csoportja jelenleg 10-12 rendszeresen járó főt számlál.
Tanárok
Hála az Égnek ezen a héten már nem váltották a tanárok sem egymást olyan rapszodikusan, mint az előzőn: Marci és Laci mellett Takács Hajni egész héten velünk tartott, keddtől pedig újra jött Bea is hűségesen! Kedden besegített Varga Feri is, csütörtökön Szakszon Marika. Vendégünk volt továbbá Kupper András (3 ízben) illetve Antal Ilona is.
Fegyelem?
A hét első felében adódtak feszültségek nézetbeli különbségekből. Több szempontból keressük a középutat káosz és rend, szeretet és fegyelem között. Nem volt köztünk határozott konszenzus pl. arról, kaphatnak-e azonnal hangszert a kezükbe az új jövevények, illetve mennyire tartjuk magunkat következetesen az órarendhez, ha épp nem azok dübörögnek az ajtón türelmetlenül, akiknek órájuk lenne.
Mindenféle konstelláció volt a héten, volt, hogy a káoszból spontán egészen szép pillanatok alakultak, nagyrészt azonban engem inkább irritált a fejetlenség, az egy légtérben három tanár körül általános hangzavarban történő 2-3 fős csoportokban tanítás, illetve ide-oda rohangálás, hangszerhez méltatlan hegedűnyikorgatás... Megdöbbenve tapasztaltam, úgy tűnt, ez a kollégákat nem, csak engem készített ki. Én inkább híve vagyok a központilag, együttes próbának, még ha ez fegyelmileg nem is mindig könnyű. Bizonyára szükség van erre is arra is, kell idő mikor önállóan próbálgathatják a hangszert, hisz otthon nem, csak itt gyakorolhatnak.
Érdekes volt megfigyelni, hogyan érett aztán a belső fegyelem a hét második felében, hogyan kezdték maguk a gyerekek fegyelmezni egymást, hogyan érett bennük a komoly dolgozni akarás, és ennek feltételeinek védelme.
Első fellépés
A hét minden bizonnyal legfontosabb eseménye első nyilvános szereplésünk volt: szerda este kivonultunk a gyerkőcökkel a telep központját képező kereszt tövébe, és adtunk egy mini-koncertet az érdeklődő teleplakóknak. Zömmel üreshúros kíséretekkel, menőbbek már dallamokkal is kísérletezve mutattuk be 4-5 darabnyi repertoárunkat. Szerintem bűbájosan sikerült ez az első bemutatkozás, de ezt ítélje meg az olvasó maga, videó található itt:
Üröm az örömben, hogy nem volt annyi hangszer, mint gyerek, és ez vezetett némi megbántódásokhoz, a bántódás pedig pillanatokon belül alaptalan pletykákhoz.
Épp elbúcsúztunk volna az alaposan megdicsért gyerekseregtől, mikorra összeverődött egy halom indulatos ember a hangár előtt, azzal vádolva Marcit, hogy mit képzel magáról, állítólag megütött egy gyereket. Ebben ugyan holmi kevés igazság volt, mégis, ha nem siet segítségére békítően egy-két Málta-dolgozó, a felháborodott apuka neki is esik.
Úgy távoztunk a telepről, hogy csak remélni tudtuk, hogy a koncert sikere mélyebben maradt meg az emberekben, mit az azt követő incidens. Sajnos másnap reggel az ellenkezőjéről győződhettünk meg: az alaptalan vádak elfajultak, a bolhából elefánt lett, már rendőrségről, pszichológusról, mindenről beszéltek, a gyerekek pedig pontosan azt szajkózták, amit otthon hallottak mindenféle groteszk túlzásokról. A rákövetkező két napban több szülő meg-megállt az ajtóban, kémlelve a zeneórákat, hogy mi is folyik itt, nem-e verik itt a gyerekeket szóval mondhatom nagyszerű, rossz hírünk ment.
Rákövetkező napokban voltak, kik nem jöttek többé. Jöttek viszont új érdeklődők is, a szerdai jelenésünk és incidens ambivalens hatását érzékeltük: érdeklődés és bizalmatlanság különös keveréke.
