Barkács hegedű

Részben szintén Suzukitől, részben a venezuelai videókról vettem a barkács-hegedű ötletét:

Olyan barkácsolt hegedű (cselló) alakú tárgyakról van szó, melyet szívbaj nélkül mindjárt a gyerek kezébe lehet adni, nem szól ugyan, de tartást, egyenes vonóhúzást meg lehet rajta tanulni.
Ezt az ötletet egyébként Paraguayban fejlesztették tökélyre, hol szeméttelepről gyűjtött bádogdobozból, olajos hordóból barkácsolnak egyébként nem is rosszul szóló hangszereket! (Bolíviai önkéntes évem alatt volt szerencsém meglátogatni a műhelyt a Asuncion-i szeméttelep szélén). Hihetetlen, hogy a kényszer milyen leleményessé tesz! (videó)
Mivel mi sem leszünk kellő számú hangszerrel ellátva, gondoltam, barkácsoljunk valamit, ami olcsó, egyszerű, és talán meg is szólal, hadd húzzanak a többiek is valamit, amíg sorra kerülnek a hegedűvel.

Szereztem két maradék kb. 150-200cm hosszú, 20cm széles, 3,5cm vastag fadeszkát, ebből kitelik 14 hegedű J. Az elképzelésem szerinti barkács-hegedű lényege egy hegedű hosszúságú faléc, amelynek vastagsága kb. megfelel egy hegedűnyaknak. Ebből kell kifűrészelni egy hegedűformát oldalnézetből. Ezt a lécet akár fel is lehet húrozni (részletkérdések még konzultáció alatt vannak), és hogy esztétikailag is megnyerő legyen, kartonpapíron körberajzolunk, kivágunk, lécre ráragasztunk egy hegedű "fedőlapot", rárajzolunk f-lyukakat, esetleg ízlés szerint kifestjük. Ez a része gyerekekkel is megcsináltatható, ezzel is ismerkednek a hangszerrel. Nyílván, mivel ezeknek a hangszernek teste gyakorlatilag nincs, csak az hallja, aki játszik rajta (vagy nézzük optimistán: kitűnően alkalmas éjszakai gyakorlásra J).

Az első két hegedűnyi lécet vasárnap itthon kifűrészeltem, de nekem sok munka volt, így a többit szívesen elpasszolnám másnak...

A többi gondolatról, tervről majd írok később, mikor a megvalósulásra kerül a sor.

Suzuki? Módszer?

Július 14. vasárnap

Egy kellemes XII. kerületi parkban ülök kb. 6-7 órán át, ez alatt egy füzetet teleírva a következő hat hét első vázlatos tervéről, gyakorlati- és zenepedagógiai-, illetve repertoárötletekről, megválaszolatlan kérdésekről, intézni valókról, szóval mindarról, ami már hetek-hónapok óta forog a fejemben, most bekerült egy füzetbe? 

Itt volt végre időm elmerülni jobban egy Suzuki módszertani jegyzetekben is. 

Úgy érzem, sok előítélet van a Suzuki módszerről. Én minél többet megtudok róla, annál jobban meggyőz, hogy van benne logika. Sokáig pl. egyáltalán nem értettem, miért kezd Suzuki egy olyan komplikált darabbal, mint "Twinkle-twinkle little star"(magyarul "Hull a pelyhes fehér hó" ), de egyre jobban belátom, hogy zseniális kis darab ez. Mindjárt a 3. ütemben le kell raknia a 3 ujjat, így biztosítva a jó kéztartás (szemben az olyan iskolákkal, melyen 0-1 ujjal kezdenek, és utána építik fel a többit), és ebből kiindulva emelget fel egy-egy ujjat. Minden hang duplázva van, csak félhangonként van balkézben akció, így gyakorol aztán az egyes hangokon különböző ritmusváltozatokat (Twinkle-variációk). Ezekhez a ritmusokhoz vannak aranyos, gyerekbarát szövegek, amelyeket próbáltam németből magyarosítani, így lett a "Regentropfen-Blitz-Blitz" ritmusból "cikázik a villám", a "komm, Mama" ritmusból "Bóbita" stb. 

Ha valaki otthon van a Suzuki-módszer magyar változatában, és jobb fordításról tud, persze szeretettel várom a megjegyzés rovatban! Alapvetően meg is győzne hát Suzuki a "Twinkle" létjogosultságáról, de mégis micsoda dolog az, "Hull a pelyhes"-télapó csalogatót játszani nyár közepén?! Nincs más dallam, ami megfelelne a fent kritériumoknak?   

Suzuki előszeretettel kezdi az E- illetve A- és E-húrral, és bár én az E-húrt én igen érzékenynek és idegesítőnek tartom, de megértettem, hogy a karmozgás szempontjából ez a legkényelmesebb, és eltalálni is könnyebb, mint a középső D- ill. A-húrt. Mégis van egy nyomós érvem ellene: a csellónak nincs E-húrja. Ha zenekarban gondolkodunk, és csellistákkal együtt akarunk játszani kezdettől fogva, praktikusabb D-dúrral kezdeni.

Zenemisszión Monoron - 2013 nyár

Szádeczky-Kardoss Géza - Bátki Márton2013-08-10

Zenemisszión Monoron - 2013 nyár

Bolíviai tevékenységem naplója olvasható volt a Fidelio "Zenemisszión Bolíviában" című blogján. 

Most, két évvel később, a "zenemisszió" hazai pályán folytatódik: 

Lehet-e vakációját az utcán töltő cigánygyerekekből 6 hét alatt vonószenekart csinálni? 

Ha igen hogyan, és milyen szinten? Másképp megfogalmazva a kérdést: működhet-e a venezuelai "El Sistema" nevű csoda Magyarországon? 

E kérdésekre keressük a választ 2013 nyarán, a monori cigánytelepen.

Első hangszereink

Július 11, csütörtök, Graz 

Liturgia vizsga 2-es (ez Ausztriában "jó" ) érdemjeggyel kipipálva! Ezzel a szemeszter végre lezártnak tekinthető! Koncentrációm középpontjában e pillanattól kezdve a ?Monori Zenemisszió? áll!

Este három csellót, két hegedűt + személyes cuccokat autóval hazaküldök. Mire jó a Grazi Magyarok telekocsi-levelezőlistája! 

Július 12, péntek 

Végre ? számos bürokrata kör után ? a Grazi Művészeti Egyetem hangszertárából kézhez kapom az ígért hangszereket:

9 hegedű (1 1/4-es, 3 1/2-es, 2 3/4-es, 1 7/8-os, 1 4/4-es)

2 cselló (1 1/4-es, 1 1/2-es)

Van két saját tanuló csellóm (1 1/2-es, 1 3/4-es), Marciéknak is lesz néhány elfekvő hegedűje, egy szó, mint száz: a terv alapját képező hangszerkészlet meg van! Juhéééé! 

Sigrid Wollinger, egy grazi hegedűtanár kollégám kottákkal és jó tanácsokkal pakol fel útravalóul (más szavakkal élve kifosztom a kottatárát, ő pedig fél óra alatt próbálja fejembe verni 30 év hegedűtanári tapasztalatait - zsong a fejem, agyam befogadóképessége véges).

Előkészületek

A konkrét felkészülés gyakorlatilag a július 11-15-e időszakra korlátozódott. 

Igaz, tavaly nyár óta folyamatosan foglalkoztatnak a "magyar El Sistema" megvalósításának mindennemű kérdései. Sokat olvastam, böngésztem a netet, tudtam meg minél többet a venezuelai rendszerről, próbálva kiegészíteni mindazt, ami a bolíviai tapasztalataimból hiányzott. 

Tavasz folyamán tettünk lépéseket a "Szimfónia Program" szakmai előkészületeiben is, melyek során számos tapasztalt kollégától kaphattam inspirációkat, motivációkat, beszélgettünk Suzuki- ill. Szilvay-módszerről, csoportos vonós oktatásról szerzett tapasztalatokról. 

A Gondviselés Grazban összehozott engem Bruno Campo-val, aki kamasz korában oboistaként együtt nőtt fel a venezuelai Simon Bolivar Zenekarban Gustav Dudamellel, 22 évesen pedig maga alapított és vezetett 8 éven át "El Sistema" jellegű programot Guatemala City-ben. Jelenleg Grazban képezi tovább magát, és dolgozik hasonló programokban Bécstől Isztambulig, ahogyan tanácsaival első kézből segít minket is. 

Kiegészítve e zenepedagógiai ötleteket néhány szociális dolgozóval folytatott konzultáció is segítette a felkészülést, bevezetve engem kissé, egy számomra ismeretlen világba. E tanácsokkal, bátorításokkal felfegyverkezve érett meg az idő, hogy végre a tett mezejére lépjünk!

Segítség

Természetesen elkél számos területen! 
Nem titkolt szándékunk az sem, hogy olvasóinkhoz olykor segítségért forduljunk. 

Mint írtam, a nyári program legalapvetőbb feltételei adottak: tizenegy-két hangszer, két állandó tanár. Ha azonban az érdeklődés nagyobb lesz - és ezt komoly okunk van feltételezni - hamar megkondítjuk a vészharangot! 

Ha valakinél elfekvő tanuló hangszerek vannak, amelyeket nem sajnál ilyen nemes célra kölcsönadni, ha valamely zenetanár kollégának volna ránk 2-3 napja (vagy tán 1-2 hete is J), hát ne habozzon, minden felajánlást, időráfordítást örömmel fogadunk és várunk! 

Olykor bizonyára fordulunk majd tanácsokért, ötletekért is olvasóinkhoz. Megbeszélés szerint szeretettel várunk hangszereket bemutató "vendégművészeket", együtteseket, illetve projektünk iránt érdeklődő vendégeket is.

Kinek szól ez a blog?

Természetesen mindenkinek, akit érdekel.
:) 
Különösen szól olyan zenetanár kollégáknak, akiket érdekel az ilyen, "missziós" jellegű zenepedagógiai munka. 

Nem titkolt szándék az sem, hogy olyan tanárokat szólíthassunk meg, akik maguk is kacérkodnak a gondolattal, hogy a későbbiekben részt vállaljanak a "Szimfónia Program" munkájában, hogy tapasztalatainkkal reális képet adhassunk e munka mibenlétéről, remélve, hogy sikereink, örömeink, kudarcaink megosztása segítségükre lehet.

“Szeretnénk, ha a teljes magyar zeneoktatás megújulhatna”

Az eredeti cikk itt található:

http://www.vecseshirek.hu/2012/08/14/szeretnenk-ha-a-teljes-magyar-zeneoktatas-megujulhatna/

“Szeretnénk, ha a teljes magyar zeneoktatás megújulhatna”

Írta: Vecsés Hírek • 2012. augusztus 14. kedd

Szimfónia Program néven elkezdődött a híres venezuelai zenekar-pedagógiai módszer magyar változatának kidolgozása, ősszel pedig már meg is kezdenék pilot-jelleggel a gyakorlati oktatást a monori cigány telepen.

Az alapítvány munkáját a Pest megyei település önkormányzata, a helyben dolgozó szociális munkásokat összefogó szervezetek és a cigánypasztorációban nagy tapasztalattal rendelkező Hoffer József jezsuita atya is támogatja.

Az El Sistema koncepciója szerint a zenekarba belépéshez nem szükséges biztos hangszeres tudás, az a lényeg, hogy az együtt zenélő gyerekek segítsenek egymásnak. Az összetartó közösség megteremtése, az egymás iránti figyelem fejlesztése, a csoportmunka és a közös öröm áll a program homlokterében, mely egyben fegyelemre tanítja a gyerekeket és növeli az önbecsülésüket. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendszer sok százezer olyan venezuelai gyermek számára kínál ingyenes és intenzív zenei képzést, akiknek többsége nagyon szegény környezetből származik. A program neveltjei közül került ki többek között a 31 esztendős Gustavo Dudamel, a Los Angeles-i Filharmonikusok zenei igazgatója, aki az alábbi fotón Caracas szegénynegyedében vezényli tömegek előtt az El Sistema csúcsegyüttesét, a Simón Bolívar ifjúsági zenekart.

Az El Sistema és a magyar zeneiskolai rendszer lehetséges kapcsolódási pontjairól, valamint a Symphonia Alapítvány irányításával elsőként elinduló monori kísérletről kérdeztük a folyamat egyik fő motorját, Kupper András parlamenti képviselőt.

- Miért éppen Monort választották a pilot-projekt helyszínéül? 

- Olyan helyszínt kell választani, ahol egyrészt megvan a probléma, másrészt van helyben tapasztalat a konfliktusok kezelésére, harmadrészt van esély a zeneoktatás bevezetésére. A monori projekt előnye az lehet, hogy itt a sport révén, egy cigány futballista segítségével megindult már egy olyan program, ami legalábbis a fiú gyermekeknek megadja a közösségi élményt, megtanítja őket küzdeni a célokért, együttműködni másokkal. Itt ráadásul megvan annak az esélye, hogy elegendő zenetanárt is találunk a környéken.

- Mi lesz a projektben a Jezsuita Roma Szakkollégium ill. a Máltai Szeretetszolgálat szerepe, és hogyan tervezik bevonni a monori “helyi erőket”? 

 - Egy közösség életébe kívülről sokkal nehezebb beavatkozni, mint ott, ahol már ugyanezzel a céllal megindult egy hasonló folyamat, még ha más eszközökkel is. Itt már létrejöttek azok a közösségek, amelyekre mi is építhetünk. Mindazon szervezetekkel, akiknek van tapasztalatuk a felzárkóztatásban, az integrációban a roma pasztorációban, azokkal szívesen dolgozunk együtt. Minden közösséghez az ő környezetüknek, az ő sajátosságaiknak megfelelő megoldást kell tudni nyújtani. A helyieknek, a tapasztalattal rendelkezőknek az a szerepe, hogy segítsenek megtalálni a legoptimálisabb utat a gyerekek lelkéhez.

- Lehet-e már tudni, hogy a monori mellett mely iskolákra terjedhet ki a program első körben? 

- Több hátrányos helyzetű régióból kerestek már meg bennünket, Borsodból három település is jelentkezett, de szeretnének csatlakozni Baranyából és Fejér megyéből is iskolák.

 - Mi a Szimfónia Program viszonya a kárpát-medencei (zenekar)pedagógiai mintákhoz? Kedvelt példája Erdélyből a szentegyházi “Fili“, de mintha az itthon működő sikeres ifjúsági zenekarokról kevés szó esett volna, pedig biztos volna mit ellesni tőlük is. 

 - Nem szűkítjük le a felhasználható minták körét a Kárpát-medencére. Eleve a venezuelai mintából építkezünk, és sok olyan módszer ismert a világon, amit mi is hasznosíthatunk, pl. a Suzuki- és az Orff-módszer. Az viszont, ami a magyar iskolákban, akár határainkon túl is megszületik, az a mi kultúránk része, az nemcsak földrajzilag, hanem lelkileg is közel áll hozzánk és azokhoz, akiket ez a program érint. Minden ponton, ahol valami különleges megszületik, van egy pedagógus, vagy egy szakmai műhely, és ezek csodákra képesek önmagukban is, mindenféle program nélkül már most is briliáns módszerekkel dolgoznak. Ezeket a gyöngyszemeket szeretnék egy szálra fűzni, és ezzel egy új, szélesebb kör számára elérhető programot alkotni. Hál’Istennek ilyen iskolákból, zenekarokból jócskán van határainkon belül és kívül is. Ezeket az energiákat fel kell kutatni, meg kell erősíteni, és egyesíteni kell a közös cél érdekében.

- Ha kifejezetten a roma zenei programokat tekintjük, akkor mint Önök előtt járó kezdeményezés adódik a Rajkó Zenekar és háttérintézményei, vagy a Snétberger Ferenc-féle roma zenei szakkollégium. Velük terveznek bármilyen formában együttműködni? 

 - A Rajkó kifejezetten a muzsikus cigány családok gyermekeire épít, ráadásul ott csak cigányok muzsikálnak, a Snétberger szakkollégium pedig tehetség-gondozásról szól. A mi programunk nem cigány-specifikus, és kifejezetten nem a tehetségek kiválasztásáról szól. Szükség van rájuk, tiszteljük a munkájukat, de amiről mi beszélünk az egyik másik terület.

- Nem titkolja, hogy a Szimfónia Program melletti személyes elkötelezettsége abból táplálkozik, hogy annak idején, mint zongorista növendék nem érte közösségi élmény a zenélés során. A Symphonia Alapítvány körül mégis többen vannak a zongoristák és zongoratanárok (Héra András, Mocsári Károly, Oravecz György, ifj. Suki András), mint a zenekar-pedagógiában – hangszerük folytán eleve - járatosabb vonós, fúvós vagy éppen ütős tanárok. Miért? 

- Személyes elkötelezettségem nem ebből táplálkozik. Sokkal árnyaltabb a kép. Az inkább csak egy momentum, egy tény, hogy a zongora magányos hangszer. Nincs ezzel semmi baj, zárkózott ember lévén elég sokáig jól elvagyok a zongorámmal kettesben. Az a fontos, hogy akik részt vesznek a programban, megértsék, hogy a közösségépítés, és a munkamegosztásban szerzett sikerélmény mekkora jelentőséggel bír. Az alapítványba bevonható mesterek és pedagógusok köre nyitott. Nyilván első lépésben azokat vontam be, akiknek az elhivatottságát, tudását, pedagógiai filozófiáját jól ismerem, sőt elismerem. Fokozatosan építjük fel a csapatot és a rendszert, mindig csak addig nyújtózkodva, ameddig a takarónk ér. Szeretném, ha minél többen tudnának a terveinkről, mert a hírünk nyomán olyan támogatók és emberi és szakmai szempontból méltó “harcostársak” bukkanhatnak fel, akikkel a program egyre közelebb kerülhet a sikeres kiteljesedéshez.

 - Lehet már tudni, kik lesznek a zenei és a pedagógia tartalom felelősei? 

 - Ez a kérdés most még korai. Felelősöket nem, inkább partnereket, tanácsadókat tudok felsorolni. A program alapját az alapítvány megbízásából Bogdán Zoltán készítette el, és rendszeresen megfordul nálunk az Ön által is említett zongoraművészek mellett Szászné Réger Judit, aki a Józsefvárosi Zeneiskola tanáraként a “nyolckerben” indított roma zenepedagógiai programot, valamint Szádeczky-Kardoss Géza, aki önkéntesként egy évet töltött Bolíviában zenetanárként.

- Gondoltak-e arra, hogy felkérjék a hazai ifjúsági együttesek menedzselésében járatos zenekarvezetőket, zeneiskola-igazgatókat? 

- Remélem, hogy a beszélgetésünkből világossá vált, hogy mindenkinek van helye a csapatban, aki hozzá tud és akar tenni a programhoz. Nyitottak vagyunk miden kapcsolatra, amely a program akár földrajzi, akár életkori kiterjesztését – gondolok itt az óvodás korra és a középiskolásokra – segítheti.

- Az előkészítő megbeszéléseken jelenlévő zenetanárok elsősorban a pedagógus-továbbképzés fontosságát és lehetőségeit firtatták. Milyen körből toborozzák a tanárokat – hiszen nemcsak új módszerekre nyitott zenetanárokra, hanem sajátos nevelési igényű gyerekek oktatásában tapasztalt fejlesztő pedagógusnak is kell lenni egyszemélyben -, és lesz-e a szimfónia-programban résztvevő tanárok számára speciális felkészítés? 

- Valóban fontos, ha nem a legfontosabb kérdés az, hogy a pedagógusoknak speciális konfliktushelyzetekre, egy új programra, mondhatnám, szinte attitűdváltásra kell felkészülniük. Már a projektjavaslatban is megfogalmaztuk, hogy ehhez továbbképzésre, a meglévő ismeretek fejlesztésére, működő minták tanulmányozására van szükség. Már az előkészítő szakaszban találtunk egy olyan civil szervezetet, amelyiknek például romakultúra témakörben  akkreditált képzési programja van. Ez egy fontos részterület. Alapvető azonban, hogy olyan kollégákra számítunk, akik teljes egészében képesek magukévá tenni ezt az integrációs filozófiát. Hogy egyszerűen fogalmazzak, azokkal tudunk csak együtt dolgozni, akik szívvel-lélekkel képviselik a célt, akik inkább misszióként, mint munkaként tekintenek erre a programra.

- Az egyik előkészítő megbeszélésen úgy fogalmazott, “nem zenét akarunk tanítani, a zene csak eszköz”. De a zenetanárokat, zenészeket, és nem roma szülőket talán mégis az érdekli legjobban, lesz-e átjárás a roma integrációt célzó szociális programból a zeneoktatás felé? Nem volna célszerű a zeneiskolai oktatásban csalódottak, vagy a magyar zenepedagógia megreformálásán fáradozók számára valóságos revelációval felérő programot a kezdetektől a roma integrációnál szélesebb körben exponálni? 

- Ugyanazon az előkészítő megbeszélésen az is felmerült, hogy érdemes volna zeneiskolai keretek között is megpróbálkozni a csoportos hangszeroktatással, méghozzá az európai hagyományokat is tiszteletben tartva, az egyéni órákkal kombinálva. Amiről eddig beszéltünk, az a “holnapi” feladat volt, a most feltett kérdés egy “holnaputáni” feladatról szól. Természetes a kérdés, és nyilvánvaló a válasz is. Szeretnénk, ha végső soron a teljes magyar zeneoktatás megújulhatna, de ezt kizárólag a korábban megszerzett tudás és az eddig elért eredmények megtartásával képzeljük el. Nagyon fontos azt is kiemelni, hogy nem a romákról van szó, vagy nem csak a romákról. A program a leszakadó rétegeknek nyit perspektívát. Rossz úton jár, aki azt gondolja, hogy csak a cigányok szorulnak a társadalom perifériájára. Ma, sajnos, sokkal többen élnek szegénységben, mint ahány roma él az országban, ráadásul nem minden roma él rosszul. Tehát a mélyszegénység, a felzárkóztatás, az integráció nem korlátozódik a romákra. Segíteni, beavatkozni ott kell, ahol a legnagyobb a baj. Ha Monoron megtettük az első lépést, folytathatjuk a munkát a zeneiskolai oktatás megújításával.

Forrás: Fidelio