Erélyes fellépés?

Dec.4. Varga Ferenc

Nagyon hiányzott Hajni...

Leával egy csomót hegedültünk. Iszonyú édes, nagyon érdeklődő és figyelmes kislány. Ez volt az egyik legpozitívabb momentum.

Volt közös zenélés, kaotikus ugyan, de legalább volt.

Kipróbáltam, kísérleti jelleggel az erélyes fellépést a közös játék érdekében. Még van csiszolni való a módszeren...

Most, ilyen vén fejjel jutottam el oda, hogy ne csak vágyjak rá, hanem tanulmányozzam is-pl. szakirodalom, vagy éppen pszichológus baráttal lefolytatott beszélgetések révén-a gyermeki motiváció kérdéseit. Remélem, segíteni fog a monori ténykedésben is.

Kezdem úgy látni, hogy a kötődés az alap, a zene csak ezután jön. Szerintetek?

Feri bácsi   

A "nagy" balhé...

Nov. 25. Salamon Beja

Elkezdődött a "balhé"...

Valaki rápisilt a gázkonvektorra, ugyanakkor valakik a cukortartóba vizet töltöttek... 

(így az amúgy is kevéske kávézási lehetőség is fuccsba ment)

Azonnal talált mindenki EGY bűnbakot.

Azt a fiút, akivel amúgy is mindenhol baj van, mindenhonnan kiközösítve, ezáltal teljesen vadóccá vált...

Mikit...

Szerintem nem ő volt... illetve nem csak ő lehetett...

Miki ezáltal kitiltva az épületünkből.

Nem értem én ezt.

Nem azért vagyunk, hogy a problémás gyerekekre figyeljünk, fejlesszük őket mint mentálisan, mint szociálisan?

Most nem is tudok mit írni, folyt.köv.

-------

Nov. 26. Szűcs Juli

Sziasztok, a tegnapi "eseményekkel" kapcsolatosan: én a konyhában tanítottam, és a három nagy fiú (akiket lefényképeztél, a sapka a fejük búbján van) elég sokat időztek a kávéfőzős pultnál, és eléggé zavarták az órámat. 

Lehetnek ők azok, akik a tejet a cukortartóba öntötték, Miklós nem tartózkodott több ideig a konyhában! Lehet jogosan felháborodva, hogy őt gyanúsítják! 

Feltételezem, hogy azok akik ezt csinálták lehetnek a ludasok a másik disznóságban is.

A lelkes tanári gárda

Októbertől folytatódott!

Még mielőtt bárki bármit hinne...: Dolgozunk!! :-) 
Heti háromszor jár ki Monorra a lelkes kis tanári gárda:

Bátki László
Varga Ferenc 
Takács Hajnalka
Szakszon Andrásné
Szűcs Júlia
Salamon Beáta

Itt látható pár fotó az elmúlt 3 hónapról.

https://drive.google.com/?usp=chrome_app#folders/0B3Gh_4BvUcZTczZUZk1iV2JCOWc

El Sistema program a monori cigánytelepen

A cikk itt található:

http://www.vecseshirek.hu/2013/09/20/el-sistema-program-a-monori-ciganytelepen-video/

El Sistema program a monori cigánytelepen

Írta: Vecsés Hírek • 2013. szeptember 20. péntek

Venezuelában találták ki, de Monoron is működik már az a program, ami – a remények szerint – kiszakíthatja a szegénységből a nehéz sorsú gyerekeket.

Tavaly nyáron számoltunk be, hogy elkezdődött Szimfónia Program néven  a híres venezuelai zenekar-pedagógiai módszer magyar változatának kidolgozása,idén júliusban már  a gyakorlati oktatás is folyt a monori cigány telepen.

Az El Sistema koncepciója szerint a zenekarba belépéshez nem szükséges biztos hangszeres tudás, az a lényeg, hogy az együtt zenélő gyerekek segítsenek egymásnak. Az összetartó közösség megteremtése, az egymás iránti figyelem fejlesztése, a csoportmunka és a közös öröm áll a program homlokterében, mely egyben fegyelemre tanítja a gyerekeket és növeli az önbecsülésüket. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendszer sok százezer olyan venezuelai gyermek számára kínál ingyenes és intenzív zenei képzést, akiknek többsége nagyon szegény környezetből származik. Egyikőjük, Gustavo Dudamel karmesterként futott be és jelenleg a Los Angeles-i Filharmonikusok zenei igazgatója.

A monori El Sistema nem kizárólag romagyerekekről szól

Ez a történet hét éve kezdődött, amikor a Máltai Szeretetszolgálat a monori cigánytelepen belekezdett a Tabán Integrációs Programba. Ezzel párhuzamosan, de ettől függetlenül kezdett el foglalkoztatni, nagyjából 5 éve, hogy talán Magyarországon is meghonosítható egy szociális program, amelyben a zene és a zenélő közösség a kulcs ahhoz, hogy saját ambíciójuk révén kiszakítsuk a szegénységből a nehéz sorsú gyerekeket.” – számolt be róla az Fn24.hu.

Az ötlet mellé érkezett Szádeczky-Kardos Géza  aki korábban Bolíviában nevelte – az El Sistema elvei alapján – a zene szeretetére a gyerekeket és érkezett sok önkéntes, zenetanár, így idén nyáron, Monoron megszólaltak a Grazból kölcsönkapott hangszerek.

Pénz ugyanis nincs. Hiába gründolja a projektet egy kormánypárti képviselő, hiába állt az ügy mögé Hoffmann Rózsa, Balog Zoltán és Orbán Viktor is, ami eddig létrejött, az mind saját erőből történt. Ráadásul, mint oly sok működő program esetében, megjelent a féltékenység.

„Attól félnek, hogy forrást vonunk el a zeneoktatástól, vagy azt gondolják, hogy ez a módszer, ami – hangsúlyozom – szociális célú, kárt okozhat a mai zenepedagógiának, és tönkreteszi a Kodály-módszert, amely annyi tehetséget, zseniális művészt adott az országnak. Van, aki nem hiszi el, hogy ez a kettő nemcsak, hogy nem zárja ki egymást, de egymást erősítik” – mondja Kupper András, aki maga is zongorázik, de a zenetanításban nem vesz részt: „mert ahhoz én kevés vagyok”.

A monori El Sistema nem kizárólag romagyerekekről szól. Elsősorban a szegény családba született gyerekekre koncentrálnak, de nem zárnak ki senkit. A módszer egyik kulcseleme, hogy a gyerekek megízleljék az együttzenélés örömét, hogy minél több fellépéssel, minél több sikerélményhez juttassák őket. Ezért a projektben részt vevő gyerekek mindenütt ugyanazokat a darabokat tanulják és azokat egymással is el tudják játszani. Így élhetik meg akár a külföldi diákokkal való közös játék élményét is.

Kupper szerint Monor csak a kezdet. „A legnehezebb helyzetben a borsodi és az ormánsági térségek vannak. Azt tervezzük, hogy ezeken a helyeken próbáljuk ki a módszert néhány iskolában.”

A monori ”próbahetek” pedig azt igazolták, van létjogosultsága a programnak. Sikerült hangszert adni a gyerekek kezébe, és sikerült a produkció, amelyért dolgoztak egész nyáron át.

A monori hat hét

Néhány lelkes önkéntes nyáron kiállt a telep közepére hegedülni, és a köréjük sereglett gyerekcsapatot magukkal hívták a máltai közösségi házba. Ott aztán kölcsönkapott, illetve papírból és fából barkácsolt hegedűket, csellókat, brácsákat adtak a kezükbe, s megindultak a próbák.

Ritmusgyakorlatok (tapsold velem), türelemjátékok (ne vedd ki a kezéből a hangszert) és valódi hangszertanulás: Egy boszorka van, Aki nem lép egyszerre. Három hét alatt kialakult egy 30 gyerekből álló csapat, akik napi szinten zenélnek, szorgalmasan járnak a próbákra, odafigyelnek, koncentrálnak.

A nagyobbaknak nem volt elég a délelőtti zeneóra, így ők immár napi két alkalommal hegedültek, külön kérésükre a Keresztapa főcímdalát is megtanulhatták. Aki mostanában a telepre érkezik, azt fülig érő vigyorú gyerekek veszik körül: Tanulok ám hegedülni! Két órát gyakoroltunk, úgy elment az idő, észre se vettem!

Egy koncertünk a telepen már volt, s nemcsak szüleiket vonzották maguk köré a kis zenészek, hanem a telep apraja-nagyja köréjük gyűlt, és ámulva hallgatta őket.

Venezuelában találták ki, Monoron is működik.

Egy program, ami – a remények szerint – kiszakítja a szegénységből a nehéz sorsú gyerekeket.

A teljes cikk itt található:

http://fn.hir24.hu/itthon/2013/09/19/beindult-az-el-sistema-a-monori-ciganytelepen/

Az El Sistema 1975-ben indult, amikor a közgazdász – és nem mellékesen képzett zenész – José Antonio Abreu megelégelte, hogy a caracasi nyomornegyedekből nincs út felfelé. A megoldást a klasszikus zene tanítása jelentette.

Azóta 280 oktatóhelyen, 310 ezer venezuelai gyerek érezte meg, milyen érzés együtt zenélni. Bár a többség nem vált zenésszé, a módszer rengeteg rászorulón segített és „kitermelt” pár egészen különleges tehetséget. Egyikőjük, Gustavo Dudamel karmesterként futott be és jelenleg a Los Angeles-i Filharmonikusok zenei igazgatója.

http://www.youtube.com/watch?v=Eo1KHr-b-CA

Mivel a magyar nyomor és nincstelenség már erősen karcolja a venezuelait, kézenfekvő volt, hogy Kodály Zoltán országában is elinduljon a rendszer. Az ötlet és az érdem egy fideszes országgyűlési képviselőé, Kupper Andrásé.

Monor, Tabán telep

„Ez a történet hét éve kezdődött, amikor a Máltai Szeretetszolgálat a monori cigánytelepen belekezdett a Tabán Integrációs Programba. Ezzel párhuzamosan, de ettől függetlenül kezdett el foglalkoztatni, nagyjából 5 éve, hogy talán Magyarországon is meghonosítható egy szociális program, amelyben a zene és a zenélő közösség a kulcs ahhoz, hogy saját ambíciójuk révén kiszakítsuk a szegénységből a nehéz sorsú gyerekeket.”

Az ötlet mellé érkezett Szádeczky-Kardos Géza jezsuita misszionárius, aki korábban Bolíviában nevelte – az El Sistema elvei alapján – a zene szeretetére a gyerekeket és érkezett sok önkéntes, zenetanár, így idén nyáron, Monoron megszólaltak a Grazból kölcsönkapott hangszerek.

Pénz ugyanis nincs. Hiába gründolja a projektet egy kormánypárti képviselő, hiába állt az ügy mögé Hoffmann Rózsa, Balog Zoltán és Orbán Viktor is, ami eddig létrejött, az mind saját erőből történt. Ráadásul, mint oly sok működő program esetében, megjelent a féltékenység.

„Attól félnek, hogy forrást vonunk el a zeneoktatástól, vagy azt gondolják, hogy ez a módszer, ami – hangsúlyozom – szociális célú, kárt okozhat a mai zenepedagógiának, és tönkreteszi a Kodály-módszert, amely annyi tehetséget, zseniális művészt adott az országnak. Van, aki nem hiszi el, hogy ez a kettő nemcsak, hogy nem zárja ki egymást, de egymást erősítik” – mondja Kupper András, aki maga is zongorázik, de a zenetanításban nem vesz részt: „mert ahhoz én kevés vagyok”.

Akiknek csak sikerük van

A monori El Sistema nem kizárólag romagyerekekről szól. Elsősorban a szegény családba született gyerekekre koncentrálnak, de nem zárnak ki senkit. A módszer egyik kulcseleme, hogy a gyerekek megízleljék az együttzenélés örömét, hogy minél több fellépéssel, minél több sikerélményhez juttassák őket. Ezért a projektben részt vevő gyerekek mindenütt ugyanazokat a darabokat tanulják és azokat egymással is el tudják játszani. Így élhetik meg akár a külföldi diákokkal való közös játék élményét is.

Kupper szerint Monor csak a kezdet. „A legnehezebb helyzetben a borsodi és az ormánsági térségek vannak. Azt tervezzük, hogy ezeken a helyeken próbáljuk ki a módszert néhány iskolában.”

A monori ”próbahetek” pedig azt igazolták, van létjogosultsága a programnak. Sikerült hangszert adni a gyerekek kezébe, és sikerült a produkció, amelyért dolgoztak egész nyáron át.

http://www.youtube.com/watch?v=tXQ3sF2EebU

„Van egy tanítványunk, akire egy zenetanár azt mondta a koncert után: nem hiszem el, hogy ez a gyerek nem négy éve csellózik! Amikor a közönség tapsolt, elégedettség, büszkeség, öröm ült ki minden egyes gyerek arcára. Szóval, ezért dolgozunk. Az önbecsülés, az ambíció a közösségi zenélés eredménye. Ezek pedig olyan értékek, amelyek boldog felnőtteket nevelnek a ma még nehezen boldoguló gyerekekből.”

A fővárosi koncert tanulságai

Beszélgetésünk Gézával egy közismert oldalon

Salamon Beáta:

Többen kérdezték, hogy sikerült a pesti bemutatkozás. Amíg a hivatalos beszámoló nem jelenik itt meg, addig is egy kis ízelítő tőlem.:

A gyerekek nem tudtak mind eljönni, más elfoglaltsága volt a közösségnek. Elfáradtak és csibészkedtek a színpadon.  Meg kell majd fordítanunk a bemutatót... Jót akartunk, az szóbeli előadás az elején volt, hogy kipihenjék a gyerekek az utazás izgalmait. A várakozást futkosással, idétlenkedéssel töltötték, jól lestrapálták magukat. De nagyon aranyosak voltak a műsoron, hozták a vicces formájukat. :-)))

Szádeczky-Kardoss Géza: 

Meg nekem főleg az fájt, hogy a koncert utáni kavarodásban olyan gyorsan elhúztak a gyerekek, hogy elköszönni, gratulálni sem volt lehetőségem...

Salamon Beáta:

Igazad van, ezt is ki kell találni. Annyira bepörögtek a kis "tücskök", hogy gyorsan ki kellett őket menekíteni a teremből...  Tüneményesek voltak, ahogy örültek életük első Igazi tapsának!

Szádeczky-Kardoss Géza: 

Én nem nagyon készülök "hivatalos" beszámolóval. Sokkal érdekesebb, hogy a kívülállók írják meg benyomásaikat: milyen volt a koncert?

Salamon Beáta:

Pedig nem ártana pár mondat, Te vagy az ötletgazda, a projekt megszervezője.

Szádeczky-Kardoss Géza: 

Én röviden annyit mondok, a körülményeket figyelembe véve úgy érzem, igazán szép koncert volt. Részünkről sok mindent át kell gondolni szervezésileg, hogy mit kell legközelebb jobban csinálni. Pl. nem tudom nem lehetett volna-e előre tudni, hogy aznap van a Nyáregyházi falunap, hogy a családok nagy része eltűnik, nem lehetett volna-e ezt az időpont kijelölésnél figyelembe venni. Azért az fájt, hogy a 6-8 tehetséges, nyarat végig dolgozó tizenévesek közül csak ketten tudtak eljönni... Jobban rá kellett volna utolsó héten hangolódni, hogy "meg 3-2-1 nap van a koncertig", hogy ne történhessen olyan, amit hallottam pénteken sokaktól: "ja, ma van a koncert? Ja, most kell indulni?". Jobban szájukba kellett volna rágni, szülőknek, gyerekeknek egyaránt. De ezzel én szeretném is átadni a szót a külső szemlélőknek. Meg leginkább az érdekelne, a gyerekekben milyen nyomokat hagyott ez a budapesti kiruccanás. Beja, ha találkozol velük, kérlek nagyon gratulálj nekik a nevemben is!!! És írd meg, a benyomásodat, hogyan emlékeznek vissza rá.

Salamon Beáta:

Sok szép terv, gondolat volt: Kapjanak a gyerkőcök egyenpólót, érmet, oklevelet, csokit, fagyit... Aztán mi lett belőle? Semmire sem volt idő, és végül éhen-szomjan fáradtan egy fejsimogatást sem kaptak, csak elszaladtak... Nem tudom, nem volt ki segítsen ezekben, vagy csak nem sikerült a megfelelő pillanatban a megfelelő emberre bízni ezeket a teendőket.

Szádeczky-Kardoss Géza: 

Ők ilyenek, majd legközelebb viszek nekik csokit. Nyugalom. Minden rendben lesz. Most pihennek 2 hetet (legalább a hiányérzet megedzi őket), aztán folytatódik a játék.

Igen, világos, hogy a sorrenddel hibát követtünk el  De a hibák arra valók, hogy tanuljunk belőlük. Kerüljön fel a koncert előtti check-listára a keksz, üdítő, videókamera is!

Interjú Gézával a monori koncert után

A cikk az "Evangélikus élet" online oldalán is megtalálható.

http://www.evangelikuselet.hu/lapozgato/2013-37

Zenével a szegény roma gyerekekért

Halász-Táborszky Györgyi riportja

A monori cigánytelepen egy csapat lelkes zenetanár összeverbuválta a nehéz sorsú gyerekeket, hogy a Szimfónia Program keretében vonószenekart szervezzenek belőlük, s az utcai tétlenség helyett megismertessék velük a zene lenyűgöző erejét és elvezessék őket a zenekari játék rejtelmeibe. Vezetőik venezuelai mintára, az El Sistema (spanyolul „a rendszer”) szerint 7 hete nap mint nap foglalkoznak velük. Szeptember 7-én Budapesten a Párbeszédek Házában (1085, Horánszky utca 20.) koncerteztek, ennek kapcsán beszélgettem a program ötletgazdájával, egyben egyik önkéntes tanárával és zenekarvezetőjével, Szádecky-Kardoss Gézával a kezdeményezésről, a koncertről és további célkitűzéseikről.

Géza Budapesten majd Grácban gordonka szakon végzett. Verbita önkéntesként egy éven át vezetett egy zeneiskolát a bolíviai San Miguel de Velasco-ban. Jelenleg Grácban ének- és hittanári szakon tanul tovább s emellett több éve csellótanárként dolgozik.

Bolíviában kerültél közelebbi kapcsolatba a Venezuelában kialakított és hamarosan Dél-Amerika-szerte bevált El Sistemával, amelyet először te próbálsz hazai terepen is meghonosítani. Mesélnél nekünk a rendszerről?

Kb. 40 évvel ezelőtt José Antonio Abreu zenész-közgazdásznak akadt egy forradalmian új ötlete: zenével lekötni a Caracas nyomornegyedeiben élő, napjaikat az utcán töltő gyerekek és fiatalok idejét. Zenekari muzsikálásban nem csak tartalmas időtöltésre, jó közösségre találtak, hanem a zene kitartásra nevelte őket és egyben sikerélményekre, nagyobb önbizalomra is szert tettek. Hamarosan javult a gyerekek iskolai teljesítménye, később pedig nagyobb eséllyel kaptak munkát, valamint ezekben a negyedekben kimutathatóan visszaszorult a fiatalkori bűnözés is. Mellékesen, a program legjobbjaiból olyan világsztárok nőttek ki, mint Gustav Dudamel, a Los Angeles-i Filharmonikusok igazgató karmestere.

Mára Venezuelában közel félmillió gyerek vesz részt a programban, Dél-Amerikában, és az elmúlt években kísérleti szinten a világ más országaiban is indítottak hasonló programokat. Szociálisan hátrányos helyzetű gyerekek hazánkban is vannak, így jutottunk arra a gondolatra, hogy tegyünk egy próbát.

A magyar zeneoktatáshoz képest miben hoz újat a venezuelai rendszer?

Kodály országában olyan zenepedagógiai múlttal rendelkezünk, amelyre méltán lehetünk büszkék, hisz az egész világon párját ritkítja. Mégis a dél-amerikai rendszer a zeneoktatásnak egy olyan szegmensét emeli ki, amely a hagyományos európai zeneoktatásban háttérbe szorul. Azt kell megérteni, hogy „a rendszer” egy szociális, társadalmi felzárkóztatást elősegítő program, amelyben a zene eszköz csupán. Itt a motiváció van első helyen, hogy a célcsoportot a maga életkörülményei között tudjuk megszólítani.

A hagyományos zeneiskolai oktatás heti kétszer fél óra egyéni hangszeres oktatásra épül, ez a növendék részéről otthoni gyakorláshoz való önállóságot, így valamelyest rendezett családi hátteret feltételez. Ez az út a mi célcsoportunk esetében nem járható. A venezuelai minta napi rendszerességgel kínál csoportos hangszeres órákat: a gyerekek tanári kísérettel, együtt gyakorolnak, a hangszert nem viszik haza. Itt a hangsúly a zenekaron, az együttes muzsikáláson, nem pedig az egyéni produkción van.

Miért pont Monorra esett a választásotok?

Tavaly nyáron ismerkedtem meg Bátki Mártonnal, aki a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Jelenlét Programját vezeti a monori cigánytelepen. Itt adott volt egy olyan optimális szociális munkatársakból álló háttér, amelybe az új kísérleti program bele tudott illeszkedni.

Hogyan sikerült anyagi támogatásra szert tenned?

Gyakorlatilag nem volt szükség anyagi támogatásra. Én és kollegáim önként vállaltuk a nyári munkát, a hangszereket pedig részben ismeretségi körünkből, részben pedig a Gráci Egyetemtől vettük kölcsön. Az egyéb kiadásokat, mint pl. útiköltség, hangszerjavíttatás, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat állta.

Kik voltak a kollegáid?

Leghűségesebb kollegám Bátki László (Bátki Márton édesapja) volt, aki amatőr hegedűsként végigdolgozta velem a nyarat. Munkánkat alkalmilag (1-2 napra, egy hétre) segítették hívatásos hegedűtanárok is, összesen több mint 10 hegedűtanár fordult meg nálunk az elmúlt 7 hétben, kiknek áldozatos munkájuk nélkül nem bírtuk volna el a projektet. Be kell látni, ezek az önkéntes erőkre építő keretkörülmények sok megalkuvást is maguk után vontak. Egy felől nagyon hiányzott egy hívatásos hegedűtanár konzekvens jelenléte, aki végigkísérte volna a gyerekek hangszertechnikai fejlődését, másrészt a tanításon túl számtalan gyakorlati feladat (mint pl. hangszerek karban tartása, kellékek beszerzése, események dokumentálása,  koncertszervezés) is minket kettőnket terhelt.

Hogyan kezdtétek a toborzást?

Nagyon spontán módon: kimentünk két hegedűvel a telep központját képező kereszteződésbe, elkezdtünk játszani, majd a körülöttünk összegyűlt gyerekeket meghívtuk a „Hangárba” (a Máltaiak bázisa a telep közepén), hogy bemutassuk a hegedűt, a csellót.

Két hegedűvel? Hogyhogy hegedülsz is?

Bolíviában megtanultam, hogy egy jó zenetanárnak mindenhez kell értenie, hiszen egy kis falusi zeneiskolában nem lehet minden hangszer tanítására külön embert fizetni. Bolíviában egy brácsista kollegámmal tanítottunk szolfézst, hegedűt, csellót, bőgőt, vezettünk zenekart és kórust.

Nem lehetett könnyű kialakítani a napi szintű próbákat.  Hányan jelentkeztek?

A toborzás hetén 15-20 gyerkőc gyűlt össze, akiket az általános hangszerbemutatás és éneklés után a hét végére osztottunk be csoportokba, és kezdtük meg a hangszeres oktatást. Két kicsi (6-8 évesek) és egy nagyokból (10-18 évesek) áll csoport alakult, egyenként 7-10 fővel.

Egy zenekarban nem lehet csak ímmel-ámmal ott lenni, hiszen a különböző szólamok egymásnak felelősséggel tartoznak. Említetted, hogy napról-napra nőtt a lurkók száma. Hogyan tudtátok kezelni ezt és az esetleges kimaradozásokat?

Igen, jól érzékeled a nehézségeket. A csoportok létszáma koránt sem volt állandó, még 3-4 hét után is mindig jöttek újoncok, akiket nem volt szívünk elküldeni, míg a korábbi, rendszertelenül járók lassan lemorzsolódtak. Ez főleg a kicsiknél ahhoz vezetett, hogy mindig újra elölről kellett kezdenünk, nem-igen lehetett látványos fejlődésről beszélni. Alapvető fegyelmi problémák is felmerültek, egy ponton komolyan gondolkodtunk rajta, hogy a hangszerek épsége érdekében feloszlatjuk az amúgy lelkes, de rossz magaviseletű kislányok csoportját. (Csodával határos, hogy csak három apróbb javítással kellett ez idő alatt hangszerészhez futnunk…)

Nagyok viszont szépen fejlődtek, velük összeszedtünk a nyár folyamán egy 12-14 darabból álló repertoárt, köztük olyan komoly darabokkal, mint „Hej, Dunáról fúj a szél”, „Fut a kicsi kordé” vagy Beethoven Öröm Ódája. Azt sajnálom, hogy a nyáron csoportunkban részt vett nyolc, amúgy ügyes, tehetséges fiatalból csupán három mutatkozhatott be a koncerten. Többi részben súlyos fegyelmi problémák, mások sajnos egy családi tragédia, haláleset miatt maradoztak el.    

Hogyan viszonyultak a szülők csemetéik döntéséhez?

Változó, de amennyire érzem, általában meglehetősen közömbösen. Számomra az is furcsa volt, hogy a múlt pénteki monori főpróba-koncertre is alig 1-2 szülő jött el. A szülők teljes mértékben szabadon hagyják a gyerekeket, így nem is nagyon voltunk kapcsolatban velük, illetve csak annyi időre találkoztam velük mégis, amikor a háznál kellett összeszedni az órát nem ismerő kisfiúkat.

A Szimfónia Program egy többéves projekt, aminek ez a nyári program csak a kezdete, kísérleti fázisa volt…

Igen, jó kilátásunk van rá, hogy a Szimfónia Program uniós forrásokból jövő évtől az ország más területein, akár 15-20 helyszínen is beindulhat. Monori programunkat egy első kísérletnek szántuk, hogy tapasztalataink alapján felelősséggel tudjuk előkészíteni a jövőre induló nagyobb szabású programot.

Milyen tapasztalatokkal gazdagodtatok?

Huh, elég vegyesekkel. Először is azzal, hogy nagy fába vágtuk a fejszénket. Persze, sokat hallottam cigány problémákról, beilleszkedési gondokról, de személyesen bele kóstolni, az egészen más.

Kezdem a pozitív tapasztalatokkal: nem volt nehéz belelkesíteni a gyerekeket a hegedű iránt! Mind alig várta, hogy kezébe foghassa, kipróbálhassa a hangszert, és közel két hónap után is azt látom, hogy büszkén újságolják jobbra-balra, hogy ők hegedülnek, csellóznak, és hogy a zenélés mostanra fontos színfoltja lett életüknek. Mint említettem, főként az idősebbekkel komoly eredményeket is elértünk, igazi tehetségekre is találtunk.

Kevésbé pozitívak voltak a tapasztalatok a megbízhatóság, a magaviselet, fegyelem területén. Sosem gondolkodtam korábban el azon, hogy a nyomornak milyen kihatásai vannak a személyiségre, milyen önzővé, követelőzővé teszi őket az élet minden területén („Ő miért…? Én miért nem…?” Az így kezdődő mondatok a leggyakoribbak a telepen). Számukra „mindjárt” nem, csak „most azonnal” létezik. Hiába mondom az ajtón dörömbölő gyerkőcnek, hogy délután 1-kor van órája, az órát nem ismeri, csak dörömböl újra, délután pedig nincs sehol. Sajnos – mint már érintettük – ezen a téren a szülőkre sem igen lehet számítani. További nehézség, hogy ismeretlenek pl. a „ha te nem maradsz csöndben, kiküldelek” jellegű elvont mondatkonstrukciók is, mindig csak én leszek a bűnbak, amiért kirakom. Azt hiszem, világos mire akarok kilyukadni: el lehet képzelni, hogy ilyen körülmények között mennyire szélmalomharc következetes, rendszeres munkával sikeres koncertre készülni. Aki pedig jelen volt kicsi koncertünkön, az tanúja lehetett: az sem evidens, hogy legalább színpadon, közönség előtt illik viselkedni…

A nyári kísérlet feladata volt, hogy felmérjük, sikeres-e az ilyen jellegű kezdeményezés, illetve feltérképezzük, milyen nehézségekkel kell szembenéznie a jövőben induló nagyobb programnak. A sugárzó gyermektekinteteket nézve a program értelmét nem vonhatjuk kétségbe. Nehézségeket feltérképeztük, egyelőre több a nyitott kérdés, mint a már kipróbált, bevált megoldási javaslat, de reményeink szerint lassan ezek is csiszolódnak, körvonalazódnak.

És mi az elképzelés a folytatásról?

A Máltaiak kezdettől mondták, ha sikeres lesz a nyári kísérlet, előteremtik a folytatáshoz szükséges anyagi feltételeket. Mostanra már körvonalazódik, hogy kik lesznek azok a tanárok, akik ősszel is továbbviszik a monori programot. Sajnos engem visszahív a kötelesség Grácba, így a projekt jövőjét ki kell, hogy adjam a kezemből.

Hol lehet a tevékenységeteket nyomon követni, hol játsszátok még a koncertműsort?

A monori kísérletről a facebook-on nyitott „Szimfónia Program” oldalra töltöttünk fel fényképeket, videókat, rövid híreket. A tervezett nagy programról a Szimfónia Program hivatalos honlapján lesznek reményeink szerint elérhetők aktuális hírek. A programot ihlető venezuelai rendszerről „El Sistema Venezuela” kulcsszavakkal bőségesen találhatók információk, videók a világhálón.

Végül szeretnék még egy személyes kérdést feltenni. Honnan van ennyi energiád, hogy önkéntesként heteken keresztül éjt nappallá téve ezen az ügyön munkálkodj?

Hála Istennek a gráci egyetem teológus hallgatójaként az ottani egyházmegyénél elnyertem egy ösztöndíjat, mely adott annyi anyagi biztonságot, hogy ne kelljen fizetett munkával töltenem a nyarat. A magyar „El Sistema” kérdése Bolíviából hazatérésem óta élénken foglalkoztat, nem volt számomra kérdés, erre a kísérletre most szükség van, hát tettem (tettük) ami erőnkből kitellett a nemes cél érdekében.

   

Koncertünk Monoron!

Bemutatkozunk!

A Szimfónia Program hat hetes kísérlete a végére ért Monoron. Ennek apropóján összefoglalásként szeretnénk egy kis koncertet, bemutató órát tartani és az elmúlt idő tapasztalatairól mesélni egy keveset.

2013. szeptember 6. péntek 15:30 Monori Művelődési Ház (2200 Monor Bocskai utca 1.)

Zenekarozás

Zenekarozás... :-)

Zenekarozás Monoron, részletek... 

Örömóda... 

Ez épp egy vegyes csapat, főleg a kisebbek :-) 

Takács Hajnalka, Bátki László és Salamon Beáta foglalkozott aznap a gyerekekkel.

A hathetes program a végéhez közeledik... :-)

A film itt látható róla:

http://youtu.be/aMbrfiFcpw0

Tanár kerestetik!

S.O.S. ! 

Önkéntes HEGEDŰ TANÁRT KERESÜNK! 
A következő két hétben nagyon elkél a segítség! 
Legjobb lenne, ha egy személy tudna jönni minden nap, de egy-egy napos beugrás is nagy segítség!!! 
Kérjük, továbbítsák a felhívást potenciálisan érdeklődő ismerősöknek!!!
Köszönjük!

El Sistema találkozó - Bécs

A hétvégén Bécsben jártam, tanúja lehettem, hogy az "El Sistema" szelleme hogyan hozza lángba Európát: Isztambul, Lisszabon, Zürich, Milánó és persze Bécs. 

Mind egy-egy új szikrája a Venezulából érkező tűznek: Az isztambuli projektet tavaly októberben kezdték, a bécsi és zürichit épp csak áprilisban. 

Most mind Bécsben jöttek össze, Íme egy kis ízelítő a szombat esti próbából: Úgy nézzétek, hogy ezek kb. 10 hónapja vettek először hangszert a kezükbe!

http://www.youtube.com/watch?v=0IBNt2jFFgs

Öt napon át folynak a próbák 40 fokban, reggeltől estig, folyamatosan a felvételen látható fordulatszámban pörögve, szinte extázis hangulatban! 

Itt értettem meg jobban, mi az El Sistema: Olyan energia van ezekben a fiatalokban, ha dinamót kötnének rájuk, egyben Európa energiaellátási problémáit is megoldaná . Ugyan az az energia, ami lázadásban, nagyfiús berzenkedésben, fiatalkori bűnözésben csapódhat le, lehet a motorja egy ilyen szimfonikus zenekarnak, mindenki lelkesedésére, gyönyörűségére? 

Hát nem jobb ide tartozni, mit holmi konkuráló utcabandához?! Az energia nem vész el, csak nem mindegy, mivé alakul!!!

Talán jövő ilyenkor a mi monori ifjaink is köztük lesznek?

“Szeretnénk, ha a teljes magyar zeneoktatás megújulhatna”

Az eredeti cikk itt található:

http://www.vecseshirek.hu/2012/08/14/szeretnenk-ha-a-teljes-magyar-zeneoktatas-megujulhatna/

“Szeretnénk, ha a teljes magyar zeneoktatás megújulhatna”

Írta: Vecsés Hírek • 2012. augusztus 14. kedd

Szimfónia Program néven elkezdődött a híres venezuelai zenekar-pedagógiai módszer magyar változatának kidolgozása, ősszel pedig már meg is kezdenék pilot-jelleggel a gyakorlati oktatást a monori cigány telepen.

Az alapítvány munkáját a Pest megyei település önkormányzata, a helyben dolgozó szociális munkásokat összefogó szervezetek és a cigánypasztorációban nagy tapasztalattal rendelkező Hoffer József jezsuita atya is támogatja.

Az El Sistema koncepciója szerint a zenekarba belépéshez nem szükséges biztos hangszeres tudás, az a lényeg, hogy az együtt zenélő gyerekek segítsenek egymásnak. Az összetartó közösség megteremtése, az egymás iránti figyelem fejlesztése, a csoportmunka és a közös öröm áll a program homlokterében, mely egyben fegyelemre tanítja a gyerekeket és növeli az önbecsülésüket. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendszer sok százezer olyan venezuelai gyermek számára kínál ingyenes és intenzív zenei képzést, akiknek többsége nagyon szegény környezetből származik. A program neveltjei közül került ki többek között a 31 esztendős Gustavo Dudamel, a Los Angeles-i Filharmonikusok zenei igazgatója, aki az alábbi fotón Caracas szegénynegyedében vezényli tömegek előtt az El Sistema csúcsegyüttesét, a Simón Bolívar ifjúsági zenekart.

Az El Sistema és a magyar zeneiskolai rendszer lehetséges kapcsolódási pontjairól, valamint a Symphonia Alapítvány irányításával elsőként elinduló monori kísérletről kérdeztük a folyamat egyik fő motorját, Kupper András parlamenti képviselőt.

- Miért éppen Monort választották a pilot-projekt helyszínéül? 

- Olyan helyszínt kell választani, ahol egyrészt megvan a probléma, másrészt van helyben tapasztalat a konfliktusok kezelésére, harmadrészt van esély a zeneoktatás bevezetésére. A monori projekt előnye az lehet, hogy itt a sport révén, egy cigány futballista segítségével megindult már egy olyan program, ami legalábbis a fiú gyermekeknek megadja a közösségi élményt, megtanítja őket küzdeni a célokért, együttműködni másokkal. Itt ráadásul megvan annak az esélye, hogy elegendő zenetanárt is találunk a környéken.

- Mi lesz a projektben a Jezsuita Roma Szakkollégium ill. a Máltai Szeretetszolgálat szerepe, és hogyan tervezik bevonni a monori “helyi erőket”? 

 - Egy közösség életébe kívülről sokkal nehezebb beavatkozni, mint ott, ahol már ugyanezzel a céllal megindult egy hasonló folyamat, még ha más eszközökkel is. Itt már létrejöttek azok a közösségek, amelyekre mi is építhetünk. Mindazon szervezetekkel, akiknek van tapasztalatuk a felzárkóztatásban, az integrációban a roma pasztorációban, azokkal szívesen dolgozunk együtt. Minden közösséghez az ő környezetüknek, az ő sajátosságaiknak megfelelő megoldást kell tudni nyújtani. A helyieknek, a tapasztalattal rendelkezőknek az a szerepe, hogy segítsenek megtalálni a legoptimálisabb utat a gyerekek lelkéhez.

- Lehet-e már tudni, hogy a monori mellett mely iskolákra terjedhet ki a program első körben? 

- Több hátrányos helyzetű régióból kerestek már meg bennünket, Borsodból három település is jelentkezett, de szeretnének csatlakozni Baranyából és Fejér megyéből is iskolák.

 - Mi a Szimfónia Program viszonya a kárpát-medencei (zenekar)pedagógiai mintákhoz? Kedvelt példája Erdélyből a szentegyházi “Fili“, de mintha az itthon működő sikeres ifjúsági zenekarokról kevés szó esett volna, pedig biztos volna mit ellesni tőlük is. 

 - Nem szűkítjük le a felhasználható minták körét a Kárpát-medencére. Eleve a venezuelai mintából építkezünk, és sok olyan módszer ismert a világon, amit mi is hasznosíthatunk, pl. a Suzuki- és az Orff-módszer. Az viszont, ami a magyar iskolákban, akár határainkon túl is megszületik, az a mi kultúránk része, az nemcsak földrajzilag, hanem lelkileg is közel áll hozzánk és azokhoz, akiket ez a program érint. Minden ponton, ahol valami különleges megszületik, van egy pedagógus, vagy egy szakmai műhely, és ezek csodákra képesek önmagukban is, mindenféle program nélkül már most is briliáns módszerekkel dolgoznak. Ezeket a gyöngyszemeket szeretnék egy szálra fűzni, és ezzel egy új, szélesebb kör számára elérhető programot alkotni. Hál’Istennek ilyen iskolákból, zenekarokból jócskán van határainkon belül és kívül is. Ezeket az energiákat fel kell kutatni, meg kell erősíteni, és egyesíteni kell a közös cél érdekében.

- Ha kifejezetten a roma zenei programokat tekintjük, akkor mint Önök előtt járó kezdeményezés adódik a Rajkó Zenekar és háttérintézményei, vagy a Snétberger Ferenc-féle roma zenei szakkollégium. Velük terveznek bármilyen formában együttműködni? 

 - A Rajkó kifejezetten a muzsikus cigány családok gyermekeire épít, ráadásul ott csak cigányok muzsikálnak, a Snétberger szakkollégium pedig tehetség-gondozásról szól. A mi programunk nem cigány-specifikus, és kifejezetten nem a tehetségek kiválasztásáról szól. Szükség van rájuk, tiszteljük a munkájukat, de amiről mi beszélünk az egyik másik terület.

- Nem titkolja, hogy a Szimfónia Program melletti személyes elkötelezettsége abból táplálkozik, hogy annak idején, mint zongorista növendék nem érte közösségi élmény a zenélés során. A Symphonia Alapítvány körül mégis többen vannak a zongoristák és zongoratanárok (Héra András, Mocsári Károly, Oravecz György, ifj. Suki András), mint a zenekar-pedagógiában – hangszerük folytán eleve - járatosabb vonós, fúvós vagy éppen ütős tanárok. Miért? 

- Személyes elkötelezettségem nem ebből táplálkozik. Sokkal árnyaltabb a kép. Az inkább csak egy momentum, egy tény, hogy a zongora magányos hangszer. Nincs ezzel semmi baj, zárkózott ember lévén elég sokáig jól elvagyok a zongorámmal kettesben. Az a fontos, hogy akik részt vesznek a programban, megértsék, hogy a közösségépítés, és a munkamegosztásban szerzett sikerélmény mekkora jelentőséggel bír. Az alapítványba bevonható mesterek és pedagógusok köre nyitott. Nyilván első lépésben azokat vontam be, akiknek az elhivatottságát, tudását, pedagógiai filozófiáját jól ismerem, sőt elismerem. Fokozatosan építjük fel a csapatot és a rendszert, mindig csak addig nyújtózkodva, ameddig a takarónk ér. Szeretném, ha minél többen tudnának a terveinkről, mert a hírünk nyomán olyan támogatók és emberi és szakmai szempontból méltó “harcostársak” bukkanhatnak fel, akikkel a program egyre közelebb kerülhet a sikeres kiteljesedéshez.

 - Lehet már tudni, kik lesznek a zenei és a pedagógia tartalom felelősei? 

 - Ez a kérdés most még korai. Felelősöket nem, inkább partnereket, tanácsadókat tudok felsorolni. A program alapját az alapítvány megbízásából Bogdán Zoltán készítette el, és rendszeresen megfordul nálunk az Ön által is említett zongoraművészek mellett Szászné Réger Judit, aki a Józsefvárosi Zeneiskola tanáraként a “nyolckerben” indított roma zenepedagógiai programot, valamint Szádeczky-Kardoss Géza, aki önkéntesként egy évet töltött Bolíviában zenetanárként.

- Gondoltak-e arra, hogy felkérjék a hazai ifjúsági együttesek menedzselésében járatos zenekarvezetőket, zeneiskola-igazgatókat? 

- Remélem, hogy a beszélgetésünkből világossá vált, hogy mindenkinek van helye a csapatban, aki hozzá tud és akar tenni a programhoz. Nyitottak vagyunk miden kapcsolatra, amely a program akár földrajzi, akár életkori kiterjesztését – gondolok itt az óvodás korra és a középiskolásokra – segítheti.

- Az előkészítő megbeszéléseken jelenlévő zenetanárok elsősorban a pedagógus-továbbképzés fontosságát és lehetőségeit firtatták. Milyen körből toborozzák a tanárokat – hiszen nemcsak új módszerekre nyitott zenetanárokra, hanem sajátos nevelési igényű gyerekek oktatásában tapasztalt fejlesztő pedagógusnak is kell lenni egyszemélyben -, és lesz-e a szimfónia-programban résztvevő tanárok számára speciális felkészítés? 

- Valóban fontos, ha nem a legfontosabb kérdés az, hogy a pedagógusoknak speciális konfliktushelyzetekre, egy új programra, mondhatnám, szinte attitűdváltásra kell felkészülniük. Már a projektjavaslatban is megfogalmaztuk, hogy ehhez továbbképzésre, a meglévő ismeretek fejlesztésére, működő minták tanulmányozására van szükség. Már az előkészítő szakaszban találtunk egy olyan civil szervezetet, amelyiknek például romakultúra témakörben  akkreditált képzési programja van. Ez egy fontos részterület. Alapvető azonban, hogy olyan kollégákra számítunk, akik teljes egészében képesek magukévá tenni ezt az integrációs filozófiát. Hogy egyszerűen fogalmazzak, azokkal tudunk csak együtt dolgozni, akik szívvel-lélekkel képviselik a célt, akik inkább misszióként, mint munkaként tekintenek erre a programra.

- Az egyik előkészítő megbeszélésen úgy fogalmazott, “nem zenét akarunk tanítani, a zene csak eszköz”. De a zenetanárokat, zenészeket, és nem roma szülőket talán mégis az érdekli legjobban, lesz-e átjárás a roma integrációt célzó szociális programból a zeneoktatás felé? Nem volna célszerű a zeneiskolai oktatásban csalódottak, vagy a magyar zenepedagógia megreformálásán fáradozók számára valóságos revelációval felérő programot a kezdetektől a roma integrációnál szélesebb körben exponálni? 

- Ugyanazon az előkészítő megbeszélésen az is felmerült, hogy érdemes volna zeneiskolai keretek között is megpróbálkozni a csoportos hangszeroktatással, méghozzá az európai hagyományokat is tiszteletben tartva, az egyéni órákkal kombinálva. Amiről eddig beszéltünk, az a “holnapi” feladat volt, a most feltett kérdés egy “holnaputáni” feladatról szól. Természetes a kérdés, és nyilvánvaló a válasz is. Szeretnénk, ha végső soron a teljes magyar zeneoktatás megújulhatna, de ezt kizárólag a korábban megszerzett tudás és az eddig elért eredmények megtartásával képzeljük el. Nagyon fontos azt is kiemelni, hogy nem a romákról van szó, vagy nem csak a romákról. A program a leszakadó rétegeknek nyit perspektívát. Rossz úton jár, aki azt gondolja, hogy csak a cigányok szorulnak a társadalom perifériájára. Ma, sajnos, sokkal többen élnek szegénységben, mint ahány roma él az országban, ráadásul nem minden roma él rosszul. Tehát a mélyszegénység, a felzárkóztatás, az integráció nem korlátozódik a romákra. Segíteni, beavatkozni ott kell, ahol a legnagyobb a baj. Ha Monoron megtettük az első lépést, folytathatjuk a munkát a zeneiskolai oktatás megújításával.

Forrás: Fidelio