Interjú Gézával a monori koncert után

A cikk az "Evangélikus élet" online oldalán is megtalálható.

http://www.evangelikuselet.hu/lapozgato/2013-37

Zenével a szegény roma gyerekekért

Halász-Táborszky Györgyi riportja

A monori cigánytelepen egy csapat lelkes zenetanár összeverbuválta a nehéz sorsú gyerekeket, hogy a Szimfónia Program keretében vonószenekart szervezzenek belőlük, s az utcai tétlenség helyett megismertessék velük a zene lenyűgöző erejét és elvezessék őket a zenekari játék rejtelmeibe. Vezetőik venezuelai mintára, az El Sistema (spanyolul „a rendszer”) szerint 7 hete nap mint nap foglalkoznak velük. Szeptember 7-én Budapesten a Párbeszédek Házában (1085, Horánszky utca 20.) koncerteztek, ennek kapcsán beszélgettem a program ötletgazdájával, egyben egyik önkéntes tanárával és zenekarvezetőjével, Szádecky-Kardoss Gézával a kezdeményezésről, a koncertről és további célkitűzéseikről.

Géza Budapesten majd Grácban gordonka szakon végzett. Verbita önkéntesként egy éven át vezetett egy zeneiskolát a bolíviai San Miguel de Velasco-ban. Jelenleg Grácban ének- és hittanári szakon tanul tovább s emellett több éve csellótanárként dolgozik.

Bolíviában kerültél közelebbi kapcsolatba a Venezuelában kialakított és hamarosan Dél-Amerika-szerte bevált El Sistemával, amelyet először te próbálsz hazai terepen is meghonosítani. Mesélnél nekünk a rendszerről?

Kb. 40 évvel ezelőtt José Antonio Abreu zenész-közgazdásznak akadt egy forradalmian új ötlete: zenével lekötni a Caracas nyomornegyedeiben élő, napjaikat az utcán töltő gyerekek és fiatalok idejét. Zenekari muzsikálásban nem csak tartalmas időtöltésre, jó közösségre találtak, hanem a zene kitartásra nevelte őket és egyben sikerélményekre, nagyobb önbizalomra is szert tettek. Hamarosan javult a gyerekek iskolai teljesítménye, később pedig nagyobb eséllyel kaptak munkát, valamint ezekben a negyedekben kimutathatóan visszaszorult a fiatalkori bűnözés is. Mellékesen, a program legjobbjaiból olyan világsztárok nőttek ki, mint Gustav Dudamel, a Los Angeles-i Filharmonikusok igazgató karmestere.

Mára Venezuelában közel félmillió gyerek vesz részt a programban, Dél-Amerikában, és az elmúlt években kísérleti szinten a világ más országaiban is indítottak hasonló programokat. Szociálisan hátrányos helyzetű gyerekek hazánkban is vannak, így jutottunk arra a gondolatra, hogy tegyünk egy próbát.

A magyar zeneoktatáshoz képest miben hoz újat a venezuelai rendszer?

Kodály országában olyan zenepedagógiai múlttal rendelkezünk, amelyre méltán lehetünk büszkék, hisz az egész világon párját ritkítja. Mégis a dél-amerikai rendszer a zeneoktatásnak egy olyan szegmensét emeli ki, amely a hagyományos európai zeneoktatásban háttérbe szorul. Azt kell megérteni, hogy „a rendszer” egy szociális, társadalmi felzárkóztatást elősegítő program, amelyben a zene eszköz csupán. Itt a motiváció van első helyen, hogy a célcsoportot a maga életkörülményei között tudjuk megszólítani.

A hagyományos zeneiskolai oktatás heti kétszer fél óra egyéni hangszeres oktatásra épül, ez a növendék részéről otthoni gyakorláshoz való önállóságot, így valamelyest rendezett családi hátteret feltételez. Ez az út a mi célcsoportunk esetében nem járható. A venezuelai minta napi rendszerességgel kínál csoportos hangszeres órákat: a gyerekek tanári kísérettel, együtt gyakorolnak, a hangszert nem viszik haza. Itt a hangsúly a zenekaron, az együttes muzsikáláson, nem pedig az egyéni produkción van.

Miért pont Monorra esett a választásotok?

Tavaly nyáron ismerkedtem meg Bátki Mártonnal, aki a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Jelenlét Programját vezeti a monori cigánytelepen. Itt adott volt egy olyan optimális szociális munkatársakból álló háttér, amelybe az új kísérleti program bele tudott illeszkedni.

Hogyan sikerült anyagi támogatásra szert tenned?

Gyakorlatilag nem volt szükség anyagi támogatásra. Én és kollegáim önként vállaltuk a nyári munkát, a hangszereket pedig részben ismeretségi körünkből, részben pedig a Gráci Egyetemtől vettük kölcsön. Az egyéb kiadásokat, mint pl. útiköltség, hangszerjavíttatás, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat állta.

Kik voltak a kollegáid?

Leghűségesebb kollegám Bátki László (Bátki Márton édesapja) volt, aki amatőr hegedűsként végigdolgozta velem a nyarat. Munkánkat alkalmilag (1-2 napra, egy hétre) segítették hívatásos hegedűtanárok is, összesen több mint 10 hegedűtanár fordult meg nálunk az elmúlt 7 hétben, kiknek áldozatos munkájuk nélkül nem bírtuk volna el a projektet. Be kell látni, ezek az önkéntes erőkre építő keretkörülmények sok megalkuvást is maguk után vontak. Egy felől nagyon hiányzott egy hívatásos hegedűtanár konzekvens jelenléte, aki végigkísérte volna a gyerekek hangszertechnikai fejlődését, másrészt a tanításon túl számtalan gyakorlati feladat (mint pl. hangszerek karban tartása, kellékek beszerzése, események dokumentálása,  koncertszervezés) is minket kettőnket terhelt.

Hogyan kezdtétek a toborzást?

Nagyon spontán módon: kimentünk két hegedűvel a telep központját képező kereszteződésbe, elkezdtünk játszani, majd a körülöttünk összegyűlt gyerekeket meghívtuk a „Hangárba” (a Máltaiak bázisa a telep közepén), hogy bemutassuk a hegedűt, a csellót.

Két hegedűvel? Hogyhogy hegedülsz is?

Bolíviában megtanultam, hogy egy jó zenetanárnak mindenhez kell értenie, hiszen egy kis falusi zeneiskolában nem lehet minden hangszer tanítására külön embert fizetni. Bolíviában egy brácsista kollegámmal tanítottunk szolfézst, hegedűt, csellót, bőgőt, vezettünk zenekart és kórust.

Nem lehetett könnyű kialakítani a napi szintű próbákat.  Hányan jelentkeztek?

A toborzás hetén 15-20 gyerkőc gyűlt össze, akiket az általános hangszerbemutatás és éneklés után a hét végére osztottunk be csoportokba, és kezdtük meg a hangszeres oktatást. Két kicsi (6-8 évesek) és egy nagyokból (10-18 évesek) áll csoport alakult, egyenként 7-10 fővel.

Egy zenekarban nem lehet csak ímmel-ámmal ott lenni, hiszen a különböző szólamok egymásnak felelősséggel tartoznak. Említetted, hogy napról-napra nőtt a lurkók száma. Hogyan tudtátok kezelni ezt és az esetleges kimaradozásokat?

Igen, jól érzékeled a nehézségeket. A csoportok létszáma koránt sem volt állandó, még 3-4 hét után is mindig jöttek újoncok, akiket nem volt szívünk elküldeni, míg a korábbi, rendszertelenül járók lassan lemorzsolódtak. Ez főleg a kicsiknél ahhoz vezetett, hogy mindig újra elölről kellett kezdenünk, nem-igen lehetett látványos fejlődésről beszélni. Alapvető fegyelmi problémák is felmerültek, egy ponton komolyan gondolkodtunk rajta, hogy a hangszerek épsége érdekében feloszlatjuk az amúgy lelkes, de rossz magaviseletű kislányok csoportját. (Csodával határos, hogy csak három apróbb javítással kellett ez idő alatt hangszerészhez futnunk…)

Nagyok viszont szépen fejlődtek, velük összeszedtünk a nyár folyamán egy 12-14 darabból álló repertoárt, köztük olyan komoly darabokkal, mint „Hej, Dunáról fúj a szél”, „Fut a kicsi kordé” vagy Beethoven Öröm Ódája. Azt sajnálom, hogy a nyáron csoportunkban részt vett nyolc, amúgy ügyes, tehetséges fiatalból csupán három mutatkozhatott be a koncerten. Többi részben súlyos fegyelmi problémák, mások sajnos egy családi tragédia, haláleset miatt maradoztak el.    

Hogyan viszonyultak a szülők csemetéik döntéséhez?

Változó, de amennyire érzem, általában meglehetősen közömbösen. Számomra az is furcsa volt, hogy a múlt pénteki monori főpróba-koncertre is alig 1-2 szülő jött el. A szülők teljes mértékben szabadon hagyják a gyerekeket, így nem is nagyon voltunk kapcsolatban velük, illetve csak annyi időre találkoztam velük mégis, amikor a háznál kellett összeszedni az órát nem ismerő kisfiúkat.

A Szimfónia Program egy többéves projekt, aminek ez a nyári program csak a kezdete, kísérleti fázisa volt…

Igen, jó kilátásunk van rá, hogy a Szimfónia Program uniós forrásokból jövő évtől az ország más területein, akár 15-20 helyszínen is beindulhat. Monori programunkat egy első kísérletnek szántuk, hogy tapasztalataink alapján felelősséggel tudjuk előkészíteni a jövőre induló nagyobb szabású programot.

Milyen tapasztalatokkal gazdagodtatok?

Huh, elég vegyesekkel. Először is azzal, hogy nagy fába vágtuk a fejszénket. Persze, sokat hallottam cigány problémákról, beilleszkedési gondokról, de személyesen bele kóstolni, az egészen más.

Kezdem a pozitív tapasztalatokkal: nem volt nehéz belelkesíteni a gyerekeket a hegedű iránt! Mind alig várta, hogy kezébe foghassa, kipróbálhassa a hangszert, és közel két hónap után is azt látom, hogy büszkén újságolják jobbra-balra, hogy ők hegedülnek, csellóznak, és hogy a zenélés mostanra fontos színfoltja lett életüknek. Mint említettem, főként az idősebbekkel komoly eredményeket is elértünk, igazi tehetségekre is találtunk.

Kevésbé pozitívak voltak a tapasztalatok a megbízhatóság, a magaviselet, fegyelem területén. Sosem gondolkodtam korábban el azon, hogy a nyomornak milyen kihatásai vannak a személyiségre, milyen önzővé, követelőzővé teszi őket az élet minden területén („Ő miért…? Én miért nem…?” Az így kezdődő mondatok a leggyakoribbak a telepen). Számukra „mindjárt” nem, csak „most azonnal” létezik. Hiába mondom az ajtón dörömbölő gyerkőcnek, hogy délután 1-kor van órája, az órát nem ismeri, csak dörömböl újra, délután pedig nincs sehol. Sajnos – mint már érintettük – ezen a téren a szülőkre sem igen lehet számítani. További nehézség, hogy ismeretlenek pl. a „ha te nem maradsz csöndben, kiküldelek” jellegű elvont mondatkonstrukciók is, mindig csak én leszek a bűnbak, amiért kirakom. Azt hiszem, világos mire akarok kilyukadni: el lehet képzelni, hogy ilyen körülmények között mennyire szélmalomharc következetes, rendszeres munkával sikeres koncertre készülni. Aki pedig jelen volt kicsi koncertünkön, az tanúja lehetett: az sem evidens, hogy legalább színpadon, közönség előtt illik viselkedni…

A nyári kísérlet feladata volt, hogy felmérjük, sikeres-e az ilyen jellegű kezdeményezés, illetve feltérképezzük, milyen nehézségekkel kell szembenéznie a jövőben induló nagyobb programnak. A sugárzó gyermektekinteteket nézve a program értelmét nem vonhatjuk kétségbe. Nehézségeket feltérképeztük, egyelőre több a nyitott kérdés, mint a már kipróbált, bevált megoldási javaslat, de reményeink szerint lassan ezek is csiszolódnak, körvonalazódnak.

És mi az elképzelés a folytatásról?

A Máltaiak kezdettől mondták, ha sikeres lesz a nyári kísérlet, előteremtik a folytatáshoz szükséges anyagi feltételeket. Mostanra már körvonalazódik, hogy kik lesznek azok a tanárok, akik ősszel is továbbviszik a monori programot. Sajnos engem visszahív a kötelesség Grácba, így a projekt jövőjét ki kell, hogy adjam a kezemből.

Hol lehet a tevékenységeteket nyomon követni, hol játsszátok még a koncertműsort?

A monori kísérletről a facebook-on nyitott „Szimfónia Program” oldalra töltöttünk fel fényképeket, videókat, rövid híreket. A tervezett nagy programról a Szimfónia Program hivatalos honlapján lesznek reményeink szerint elérhetők aktuális hírek. A programot ihlető venezuelai rendszerről „El Sistema Venezuela” kulcsszavakkal bőségesen találhatók információk, videók a világhálón.

Végül szeretnék még egy személyes kérdést feltenni. Honnan van ennyi energiád, hogy önkéntesként heteken keresztül éjt nappallá téve ezen az ügyön munkálkodj?

Hála Istennek a gráci egyetem teológus hallgatójaként az ottani egyházmegyénél elnyertem egy ösztöndíjat, mely adott annyi anyagi biztonságot, hogy ne kelljen fizetett munkával töltenem a nyarat. A magyar „El Sistema” kérdése Bolíviából hazatérésem óta élénken foglalkoztat, nem volt számomra kérdés, erre a kísérletre most szükség van, hát tettem (tettük) ami erőnkből kitellett a nemes cél érdekében.