Okt. 24. - Salamon Beáta
Affenesetuggya miért, de nem volt kedvem kimenni.
megálltam a kocsival kávézni-tankolni, kóboroltunk egyet Monoron, hogy cigit
tudja vásárolni... Nagy nehezen odaértünk... :-)))
Laci nem volt, Marika, Juli és én tanítottunk.
Bementünk, sehol senki. Középiskolás lelkes
kiscsapat foglalkozott a gyerekekkel az udvaron és a tanodában. Tudtunk róluk,
Marci előre jelezte nekünk jöttüket. Aztán kíváncsian beültek hozzánk, hogy
megnézzék a tanítást. Vagy 20 kamasz kucorgott a teremben. Végre megjöttek a
gyerekek!
Ahogy meglátták sok felnőttet, már fordultak is ki az udvarra
játszani.
Marika nem volt szívbajos, a kamaszok hoztak
magukkal mindenféle hangszert: gitárt, hegedűt, fuvolát, harsonát... Azonnal
lecsapott a harsonás fiúra, hiszen az ő felnőtt fia is harsonás. Skáláztatta,
ritmusokat fújatott, aztán egyszerű dallamot. A fuvolás lányról kiderült, hogy
már továbbképzős, félig profi. De nem hozott kottát, azt hitte szegény, hogy
majd nekünk lesz. Erre Marika előkapott egy csomó gyerekeknek való triót,
hármasban eljátszogattuk őket, a gitáros is beszállt félénken.
Közben gyerekek sehol... Juli megoldotta a
helyzetét, átvonult a hátsó terembe csellót tanítani. 3 körül jöttek a
kamaszokért, átmentek a hangárba. Addig tanítani nem tudtunk. (valószínű, hogy
ezért nem akartam sietni Monorra, mondta Juli) Jót nevettünk.
Erre elindult a gyerekáradat!
Azt sem tudtuk, hova kapjunk Marikával. Ha pici
gyerek jött odaküldtem hozzá, ő azonnal ujjakat pakoltatott, hangszertartást
javított és a Hull a pelyhest tanítgatta nekik.
A nagyobbacskákkal most én is azt vettem. Lassan az
összes gyerek tudja. A legnagyobbakkal az alsó szólamot is végigtanultuk, jó
lassan játszottuk, hogy hallják mind a két szólamot és ki tudják javítani az
esetleges hamisságokat. A fő attrakciót lassan mindegyik megcsinálja: Soronként
váltogattuk a szólamokat, egyelőre csak velem játszanak, nem mertem még két
gyereket összeereszteni önállóan. Jókat mókáztunk a muzsikálással. Jó volt
megtapasztalni, ahogy nyílik a fülük.
Az volt a legérdekesebb, hogy most már lassan
megértik, hogy aki bejön a terembe, nem játszhat az ovisok játékaival, vagy
hegedül, vagy kimegy... Ha későn jött pici óvodás, nyugodtan hazaküldhettük,
hogy máskor ebéd után érkezzen. Simán megértette és hazament.
Most már érzem,
hogy szeretnek a gyerekek, szeretettel fordulnak hozzám. Ezt kihasználva, a
konzis növendékeimnél jól bevált mosolygós üvöltésem is bevethettem, amikor kis
káosz alakult... :-)) Várniuk kellett egymásra, mert egyszerre nem lehet 4
szinten tanítani.
Julinál is sorbanállás volt, de nagy része ügyesen
megoldotta, addig átjöttek hegedülni. Mindannyian türelmesek voltak, de
iszonyúan hangosak lettek egy idő után. Ez érthető.
A Karib tengeres nótát egyelőre megúsztam,
áthárítottam a Lacira, hogy azt vele tanulják, nem velem.
:-)
Érdekes, ahogy ez
kialakult az ügyesebbeknél. Tökéletesen tudják, kitől mire számíthatnak.
Kedvükre tanulják a három különböző tanártól az eltérő anyagot, óriási a
terhelhetőségük és a tudásszomjuk!
A csütörtöki nap fő tanulsága: NEM lehet tömeget
bevinni a tanuló gyerekek közé!! Ezt valahogy máshogy kell megoldani... Én is
kifordultam volna a teremből, ahogy ők is tették.
Ez a hely az ő mentsváruk, a
biztonság, a szeretet... Ez ingott egy kicsit meg, de nem erőltettük őket -
hiszen nem is lehet...
Bocsánat, egy kicsit hosszúra sikeredett.
Beja
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése