Második hét - Összegzés

Megint eltelt egy hét! Kezdem érezni a bőrömön, mennyire rövid idő a tervezett 6 hét?

Mivel is teltek az elmúlt napok?

Második hét összegzése

Nagyvonalakban tartottuk a múlt pénteken már kialakult órarendet: 10-re jönnek a nagyok, 11-re a kislányok, délután 1-re a kisfiúk, 2-re pedig ismét a nagyok (bár általában értendő mindez átlag 20 perc csúszással). A csoportonként átlagban 8-12 fő, bár még mindig kissé kialakulatlan a létszám: Sokan rendszertelenül járnak, és még mindig meg-megjelennek új arcok is. Így napi kb. 30 gyerekkel/fiatallal foglalkozunk, de ha rendszertelen látogatóinkat is beleszámítom, 40-45-en is megfordultak a foglalkozásokon.

Bevallom, lévén igen rossz az arcmemóriám, én egyelőre képtelen vagyok számon tartani, ki volt rendszeresen, ki nem, és hogy egy-egy arcot először látok, vagy csak épp hiányzott pár napot. Az első napokban tudatosan engedtük, hogy szabadon jöhessenek, ismerkedhessenek a hangszerekkel, de aztán úgy érzem nagyon ügyetlen volt, hogy egész mostanáig halogattuk a névsorkészítést, csak jövő héttől vezetünk jelenléti ív. 

Tanárok 

Jelenleg én (Géza), Marci és apja Laci voltunk egész héten fixen, vagyis 3 amatőr hegedűs. 

Nagyon fontos azonban főleg most az elején, míg a hangszer- és vonótartás stabilizálódik egy profi hegedűtanár jelenléte is a projektben. Ezt az igényt csak nehézkesen, hosszú telefonálgatások árán sikerült megoldani a hét legtöbb napjára: 

Egy hét alatt három hegedűtanár segített be 1-2 napra: Múlt pénteken Salamon Bea, e hét keddjén Borsos Ági, szerdán és csütörtökön pedig Molnár Timi ugrott be. Eddig Marci is majd minden órán velünk tartott, bár kezdjük érezni, hogy muszáj lesz őt kissé tehermentesíteni, hisz ő teljes állásban vezeti a Málta programot, és minden velünk töltött óra számára ehhez pluszban jön hozzá, és most, hét végére feltornyosultak számára a teendők. Attól tartok ez hosszú távon nem fog neki menni. Ugyanakkor azt is látjuk, hogy három tanár minimum kell ahhoz, hogy úgy ahogy urai legyünk a helyzetnek.

(Elgondolkodtató, hogy Venezuelában egy tanár 15-20 fős csoportot is tanít. Ez persze hangszer-pedagógiailag is erősen megkérdőjelezhető, de nálunk már csak fegyelmileg sem lenne elképzelhető. Ez vajon kulturális különbség (a cigánygyerek ilyen) vagy mi nem vagyunk kellő kép a helyzetünk magaslatán) 

Hangszerválasztás: 

Ezen a héten még az is nyitott volt, ki fog csellózni, ki hegedülni, még lehetett próbálgatni ezt is, azt is. Így kb. 15 kicsinek és nagynak tanítottam a hét folyamán csellótartást, lábállítást, vonófogást, karsúlyt stb. 

Őszintén... rég elvesztettem a fonalat, ki volt nálam, ki nem? A hét végére lassan kialakult, ki lesz az a 9-10, aki a cselló mellett marad. Nagyon bízom benne, hogy jövő hétre valóban lecsendesedik a vita, és végre nem kell minden nap előröl kezdeni mindent. 

Mit tanultunk a héten?

Nagyokkal 

a skip to my lou mellett tanultunk egy további verbunkos nótához üres húros kíséretet (Pejtsik: Gordonka ABC-ből vettem). 

Tanulgattuk az üres húrok öt vonalon való elhelyezését is, egész addig, míg valamelyik gyerkőc le nem nyúlta a táblafilceket. Azóta nem tudunk a táblára írni, így egyelőre ennyiben maradt hát a kottaismeret okítás.

Elkezdtünk foglalkozni a bal kézzel, is. Én Suzuki szerint próbáltam (felrakva mindhárom ujjat, majd Hull a pelyhes szerint 3. 2. 1.-t fel-felemelgetve), bár ennek a csoportos tanítása első próbálkozásra kudarcba fúlt. Érzem, kissé felelőtlenség úgy alapozni meg a hangszertechnikát, hogy mi, állandó tanárok sosem tanítottuk még, a beugró hegedűtanárok pedig nap mint nap más és más elképzeléssel próbálják megközelíteni a feladatot. Nekem nagyon tanulságos, mindenkitől van mit tanulni, de hiányzik az egységes koncepció, és ez a gyerekeknek (meg nekem is) nem kis kavarodást okoz. Bal kéz tartás legtöbbeknél továbbra is kialakulatlan, megoldatlan probléma.

Suzuki gyakorlatok mellett tanulgattunk süss fel nap-ot, hull a pelyhes-t, Boci-boci-tercet de nem mindenkinek egyformán megy, ezek még messze vannak a koncertérettségtől. Egy-egy a nagyok közül már Lacival külön tanulgatott ezt-azt, már hallás után elpöcögnek 3-4 egész komoly dallamot is. 

Kicsikkel 

még nem olyan látványos az eredmény. Egyenletesen menetelés, tapsolás, levegőbe ritmusvonózás már szépen megy, hangszeren még csak részben jutottunk el csoportosan az egyenletes negyedekben pengetésig, vonóhúzásig (Hungarsca-kíséret). Most hét végén összegezve tudatosul bennem, hogy mióta hangszert vettünk a kézbe, az éneklést elhanyagoltuk. Jövő héten erre is kell figyelni. 

Sok alapkérdés merül fel, lassan körvonalazódnak nézetbeli különbségek, melyekre keressük a közös nevezőt. Ilyen kérdésen, hogy hol az egyensúly a poroszos fegyelem, és a kultúrájukhoz alkalmazkodó, szeretett teljes foglalkozás között. Mi a feladatunk? Rendre nevelni őket tűzzel, vassal minden áron, vagy alkalmazkodni, elfogadni az általános zűrzavart? Mennyit hagyjuk őket általános hangzavarban próbálgatni a hangszert, mennyiben várhatunk el fegyelmezett, vezényszóra kezdést, elhallgatást? 

Egy másik kényes kérdés volt, hogy kaphat-e mindjárt hangszert a kezébe egy új jövevény. Nekem az a természetes, hogy a hangszer szent, és megérdemel annyi tiszteletet, hogy csak néhány nap megfigyelés után, tanári kéz segítségével vegyék először kézbe. A gyakorlatban azonban hiába magyarázom, hogy érzékeny hangszer a hegedű, ígértetem meg vele, hogy csendben leül, és figyel, amint hátat fordítok, már kapja fel valamelyik hangszert. Mint valami narkós az elvonókúrán, úgy kap remegő kézzel, hogy hadd húzza ő is. Egy felől tök jó, hogy ilyen lelkesek, de valósággal a szívbaj kerülget, mikor valamelyik ma először látott gyerkőcöt látom, amint rohangál a kis hegedűvel és reszeli a húrokat. 

Azt érzem, mi kollégák sem képeztünk kellő következetességgel egységfrontot, Laci egyesekkel engedékenyebb volt, aztán jön persze a ha neki szabad, akkor nekem miért nem?? című dominó elv, és összeomlik a rend. Azt hiszem, jövő héttől már lezárjuk a jövés-menést. Tanultunk már annyit, hogy újonnan jövők már nehezen tudnák behozni. Aki most jön, azt felvesszük a várólistára, és értesítjük, ha úgy alakul, hogy új, kezdő csoportot tudunk indítani. (Ez az elhatározás, de tudunk a gyakorlatban ilyen kemények lenni?) 

Egy másik kérdés, szabad-e bejönni kicsiknek a nagyok órájára hallgatni? Hát persze, örülnék neki, ha csendben leülnének, és figyelnének, hisz sokat tanulhatnának így meg. No de dehogy tudnak csendben ülni és a háttérben megy a zsibvásár, meg tűnnek el a szivacsok, gumik, filcek (addig jó, míg csak ezek).

Általános a cirkusz az ajtó körül: ?hadd jöjjek be! Csendben leszek!? (na persze!). Egyesek olyan spontán jönnek: ő most van itt, és most akar hegedülni. Mondom a 8-10 éves fiúnak, de hát neked majd délután 1-kor lesz órád, de nem, a délután 1 számára egy elvont fogalom, 5 perc után újra dörömböl, hadd jöjjön be. 

Most én vagyok a fafejű kiképző őrmester, amiért csinálok egy órarendet, és ahhoz tartom magam? Lehet, hogy lehetne másképp is? Itt vagyok, nem tervezek, aki jön, tanítom, aki gyakrabban jön többet fog tudni, aztán majd lesz valami? Vagy céltudatos, tervszerű rendszerben készülünk koncertre, később turnéra? 

Mi a feladatunk? Alkalmazkodni az ő kultúrájukhoz, igényeikhez (tervtelen, kusza tanítgatás), vagy próbáljuk őket szelíden rájuk erőltetett struktúrákkal kiemelni abból? Sok ilyen kérdés forog a fejemben, venezuelai rendszerről, zenekarról, mint a társadalom iskolájáról, kulturális különbségekről, meg olyan divatos fogalmakról, mint felzárkóztatás meg integráció, és hogy egyáltalán pontosabban mi is a cél, és erre mennyiben alkalmasak az eszközeink? Majd ha megérettek a gondolatok, írok róluk többet. 

A hét vége felé fejünk fölé nőttek a teendők, Marcinak a máltai munkák miatt, Laci meg én pedig ki kell, hogy kúráljuk magunkat, már egyikünknek sincs hangja, így a pénteken megengedtünk magunknak egy szünetnapot. 

Ezt részemről Hepke András hangszerész műhelyében töltöttem, így végre el is készültek az első barkács-hegedűk! Két húrral (D-A), test nélkül, de egész használhatóan szólnak! Anyukám úgy belelkesedett az első prototípust látva, hogy egy ültő helyében megtanult rajta hegedülni (vagy mondom inkább úgy, behozta, sőt lekőrözte a telepi növendékeinket). Tegyük hozzá, jól elszórakoztatott a hegedűkészítés, de a összeszámolom az anyagköltséget (vonó 5000Ft, 2db kulcs 2x 400Ft, húrok 800Ft a ráfordított nem kis munkáról nem is beszélve) a végén így is 7-8000Ft-nál tartunk, 15000Ft-ért meg már lehet kapni igazi tanuló hegedűt, tokkal, vonóval.